Kalohírek

 

Pszichiáter mondta el a kisfiúnak: az egész családja meghalt

2011. november 16.,szerda 17:11  | 
Egy kiskunfélegyházi gyermekorvoshoz tartott hétfő este kontrollvizsgálatra az a kecskeméti család, akiket tragikus baleset ért a régi 5-ös főút 104-es kilométerszelvényénél.
Megosztás: 

A frontális ütközésben, amit egy előzésben lévő, szemből érkező luxus Volkswagen 45 esztendős, ittas kiskunfélegyházi vezetője okozott a 41 éves apa, a 39 esztendős anya és 8 éves kislányuk a helyszínen meghalt. A kocsiban utazó másik, 6 esztendős kislány a kórházba szállítását követően, 23:45-kor hunyt el.
A baleset okozójának a karja – valamint egy bordája - törött: őt kedden műtik a kecskeméti megyei kórházban. A kiskunfélegyházi rendőrség közlekedési osztályának rendőre folyamatosan őrzi a betegszobában. Azt, hogy őrizetbe vették, csak azt követően tudják hivatalosan közölni vele, ha magához tér.
Előzetes letartóztatását – a baon.hu információi szerint – indítványozni fogják, és állapota miatt a nyomozási bíró is minden bizonnyal a kórházban hallgatja majd meg. Amennyiben ittassága bebizonyosodik, akkor 5-10 éves börtönbüntetésre számíthat.
– A baleset során kollegáim a nyilvántartásból megállapították, hogy a családban van még egy 11 éves fiúgyermek is, ezért a baleset helyszínét különös figyelemmel vizsgálták át, de a gyermeket nem találták – mondta kedden délelőtt Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Később megállapítottuk, hogy a kisfiú a család kecskeméti lakásában tartózkodik. A hozzátartozók és a gyermek értesítéséről kollegáink pszichológus bevonásával intézkedtek.

Baon


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére