Eldőlt a sorsa a fiúnak, aki elvesztette az egész családját
2011. november 22.,kedd 10:52 |Megszületett a gyámhatósági döntés az árván maradt kecskeméti 11 éves Erik ügyében – közölte dr. Nagy László, a család által megbízott ügyvéd. Erik az a kisfiú, akinek családja – szülei és két húga – múlt hétfőn hunyt el, amikor a régi 5-ös úton egy ittas kiskunfélegyházi sofőr frontálisan autójuknak hajtott.
– A karcagi nagynéni lett a gyám, és a kecskeméti nagybácsi, Kirják László háztartásában lesz a kisfiú elhelyezve – mondta az ügyvéd. Hozzátette: a gyámhatósági gyakorlatban viszonylag szokatlan ez a határozat, azonban kifejezetten a család egyetértésével, illetve kezdeményezésére született. A határozat még nem jogerős, azonban az egyhangú családi döntés ismeretében nem is várható, hogy fellebbezne ellene valaki.
Erik a temetés napjáig Karcagon marad, azt követően viszont Kirják László Kecskemétre viszi, ahol az Arany János iskolában folytatja tanulmányait. A nagybácsira a kisfiú szinte második apjaként tekint: Erik 7 éves koráig egy fedél alatt éltek, és azóta is szoros kapcsolat van közöttük.
Az ügyvéd arról is tájékoztatást adott, hogy Karcagon temetik el Erik családját. A szertartás csütörtökön 12 órakor kezdődik a Borjúdűlői-temetőben.
Baon
