Halálos baleset Soltnál
2011. november 24.,csütörtök 13:55 |Az eddigi adatok alapján a balesetet annak a Dunaegyháza felől érkező személygépkocsinak a vezetője okozta, aki az elsőbbségadást elmulasztva, szabálytalanul hajtott rá az 52-es főútra, ahol egy román sofőr által vezetett, román rendszámú teherjármű bálázott szalmát szállítva közlekedett.
A két jármű olyan erővel ütközött össze, hogy a személygépkocsi az árokba csapódott. A benne ülő két utas kizuhant a kocsiból: őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az autó sofőrjének, egy 25 éves dunaföldvári férfinak az életét azonban a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A tehergépkocsit vezető román férfi nem sérült a balesetben. – áll a rendőrség ma nyilvánosságra hozott közleményében.
Fotó: MTI
