Idén is sok volt az öngyilkos karácsony környékén
2011. december 28.,szerda 17:32 |Jászszentlászlón már december 23-án délelőtt felfedeztek egy öngyilkosságot. A háza melléképületében akasztotta fel magát egy férfi.
Másnap Bácsbokodon egy 31 éves férfi is önkezével vetett véget az életének. Szintén a kötelet választotta és a lakóháza padlásán végzett magával.
Ugyancsak december 24-én fejezte be az életét egy 46 éves férfi Érsekcsanádon. A fáskamrában akasztotta fel magát.
Míg Vaskúton egy 62 éves férfi lett öngyilkos: a lakóháza padlásán találtak rá.
Az akasztói Fő utcába december 24-én délben riasztották a mentősöket. A kiérkező egység a helyszínen holtan, égési sérüléssekkel talált rá az ott lakó 65 éves asszonyra, akinek azonban a koponyáján is sérülés volt. Kiderült, hogy az idős nő a tűzhelynél dolgozott, amikor a ruhája meggyulladt. Pánikban próbálta eloltani a lángokat a felmosó vödörben lévő vízzel, ám eközben megcsúszott, elesett és a földre zuhanva betört a koponyája. Hiába rohant oda a férje, aki eloltotta ugyan a kisebb tüzet, mert a nő koponya sérülése olyannyira súlyos volt, hogy már nem lehetett segíteni rajta.
Keddre virradó éjjel Kisszálláson, a Petőfi utcában akart gázriasztó fegyverrel öngyilkos lenni egy 22 éves férfi. Szerencsére a „fegyver” – a gázriasztókra jellemző módon – csupán 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket okozott. A fiatalember állítólag azért kívánta a halált, mert előző este összeveszett a barátnőjével, és a végsőkig elkeseredett. A mentők a kiskunhalasi kórházba szállították.
Baon
