Telt ház az otthonokban
2012. január 04.,szerda 12:59 |Az állami és önkormányzati intézmények telt házasak, aki oda jelentkezik, várólistára kerül. Van, ahol csak hónapokat, van, ahol éveket kell várni a bekerülésre. Az egyik leghosszabb várólistája a kecskeméti Margaréta Otthonnak van. Engedélyezett férőhelyeik száma is a legmagasabb a megyében: tartós bentlakásra 240 főt, a gondozóházban további hat főt fogadhat a városi fenntartású intézmény.
– Otthonunkban folyamatosan minden hely foglalt, a várólistánkon jelenleg 381 név szerepel – mondta el Édl Erzsébet, az otthon igazgatója. – Ebből gondozási szükséglettel rendelkezik 96 fő, akik üresedés esetén máris beköltöznének. Olyan is előfordul, hogy az előjegyzésbe vett idősnél állapotjavulás következik be, és amikor sorra kerülne, mégsem él a lehetőséggel, és családjában marad.
Általános tendencia, hogy az intézményekben egyre több a demens és az alzheimeres beteg. Idősotthonokban állandósult jelenlétükhöz az a 2008-as jogszabály-módosítás járult hozzá, melynek értelmében csak azok kaphatnak normatívát, akik négy órán túli ápolást igényelnek. Szintén hosszú a várólista a korábban megyei fenntartású, januártól az államhoz került idősotthonokban. A lajosmizsei Nefelejcs Ház Időskorúak Otthona 160, ennek szabadszállási telephelye 47 férőhellyel működik. A két intézménybe jelenleg 35-en szeretnének bekerülni – tudta meg a Baon Bozókiné Molnár Zita igazgatótól.
A januártól szintén állami fenntartású bácsborsódi Őszi Napfény Időskorúak Otthona Módszertani Intézménye 167 férőhelyes, nagybaracskai részlege 20, bácsalmási részlege 50 gondozottat láthat el.
– Várólistánkon jelenleg 102 fő szerepel – mondta el Bari József megbízott igazgató. – Az átlagos szintű ellátásban részesülők havi térítési díja 72 ezer forint, az emelt szintű ellátásban részesülőké 77 ezer forint, a demens betegeké 66 ezer forint. Utóbbiak ellátása többe kerül, de a rájuk kapott állami normatíva is magasabb, ennek okán alacsonyabb a havi térítési díjuk. Gondozottjaink közül tavaly ilyenkor 61 fő fizette teljes egészében nyugdíjából a térítési díjat, 45 főnek hozzátartozói egészítették ki a költségeit, 187 főnél volt megállapítva személyi térítési díj (azaz nyugdíjának 80 százalékát fizeti térítési díjként), illetve 3 főnek nem volt semmilyen jövedelme.
Az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény kiskunmajsai idősotthona 100 férőhelyes, szanki telephelye 27. Mindkét otthon telt házzal működik, átlagosan 4-5 fő szerepel várólistán – mondta el Halász Sándorné igazgató. A majsai otthonban a havi térítési díj 72 ezer forint, a szankiban 67 ezer.
A Magyarországi Baptista Egyház Kiskőrösi Filadelfia Idősek Otthonában a férőhelyek száma 120, jelenleg 119 lakójuk van. Várólistájukon 30 fő szerepel. – 2011-ben a havi térítési díj 103200 forint volt. Ezt az összeget lakóink 5 százaléka tudja kifizetni önmaga, 20 százalékának a hozzátartozó pótolja a hiányzó részt – nyilatkozta Opauszki György intézményvezető. – Gondozottaink 75 százaléka nyugdíjának 80 százalékát fizeti térítési díjként.
A tiszaugi Berecz Skolasztika Szociális Intézmény férőhelyeinek száma 36, három szabad helyük van. A községi fenntartású intézménybe Cserkeszőlőről, Lakitelekről is költöztek már be – mondta el Székelyné Kiss Anikó igazgató. Az átlagos szintű ellátás havi térítési díja 75 ezer forint, a demens betegeké 73 ezer forint. Szabad hely akár másnapra is van a ballószögi Aranykor Időskorúak Otthonában, amely 150 férőhelyes. Náluk a térítési díj havi összege 123 ezer forint, ám februártól növekedni fog.
Baon
