Kalohírek

 

Döbbenetes: pénztisztításra csaltak ki százmilliót egy kalocsai autókereskedőtől

2012. január 31.,kedd 11:16  | 
Egészen elképesztő csalási ügyben kezdődik tárgyalás a Kecskeméti Törvényszék előtt kedd délelőtt. A kameruni állampolgár ugyanis 300 ezer Eurót csalt ki egy kalocsai kereskedőtől 500 eurós bankjegyek tisztítására.
Megosztás: 

Kedd délelőtt a vádirat ismertetésével megkezdődik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 39 éves kameruni születésű, de magyar állampolgárságú vádlottnak a büntetőügye, akit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével illetve jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletével vádol a Főügyészség.

A kameruni Awung Ivo a vádiratban foglaltak szerint 2010 tavaszán határozta el, hogy úgynevezett „wash-wash" módszerrel megpróbál pénzt kicsalni magyar kereskedőktől. Ennek megfelelően 2010 júniusában Kalocsán egy üzleti megbeszélésen azt hazudta, hogy Maliból származik és 200 darab tehergépkocsit vásárolna a tárgyalópartnereitől, akiktől végül 27 gépjárműre kapott ajánlatot.
A fizetéssel kapcsolatosan azt állította, hogy édesapja Maliban az ottani nemzeti bank vezetője volt és rengeteg pénzhez jutott, amit aztán ő örökölt tőle. Ezt a pénzt azonban bankban tárolták és biztonsági okokból feketére festették. Ezt követően egy budapesti tárgyalás alkalmával Awung Iwo a kereskedő előtt néhány fekete színű bankjegyet egy barnás színű folyadékkal bekent, majd egy különleges oldatba helyezett, aminek hatására a fekete szín leoldódott és 500 Euró címletű bankjegyek tűntek elő. Ezek közül kettőt át is adott a sértettnek, aki elhitte a nagy üzletet. A kameruni ezután a többi bankjegy kapcsán azt állította, hogy a vegyszer hibája miatt nem tudja leoldani a fekete színt, és ezért később 300.000,- Euró kölcsönt kért és kapott a sértettől, hogy az oldásra alkalmas vegyszert vásároljon. Miután a pénzt átvette, a vádlott egy másik kereskedőtől is pénzt akart szerezni, de ő végül nem adta át a kért 150.000,- illetve 65.000,- Eurót. Az első üzletből ezt követően semmi sem lett, az afrikai férfi lelépett a százmillió forint értékű valutával, de később a rendőröknek sikerült elfogni.
A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben.


Delmagyar.hu

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére