Kalohírek

 

Kézműves udvar is lesz a Paprika Napokon

2009. szeptember 18.,péntek 15:17  | 
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara már 13 éve kapcsolódik be szervesen a Kalocsai Paprika Napok szervezésébe. A helyi kirendeltség nemcsak a szervezés egy részét veszi a vállára, de saját sátorral is képviselteti magát a rendezvény keretein belül.
Megosztás: 

Tóth Éva kirendeltség vezető elmondta, hogy az idén a Kamara első ízben próbálkozik meg kézműves udvar kialakításával a Paprika Napokon, amely reményeik szerint emelni fogja a rendezvény színvonalát, hiszen az igényesen kialakított pavilonokban többen gyermekfoglalkozást is tartanak. Természetesen a már megszokott árusok is eljönnek majd portékáikkal, akik az eddigi évek gyakorlatához hasonlóan, a Kossuth utcai lezárt szakaszon kapnak lehetőséget a kirakodásra.

„Amikor 13 évvel ezelőtt, 1997-ben felmerült a gondolat, hogy Kalocsán is érdemes lenne főzőversenyt szervezni, hisz a fűszerpaprika Kalocsa és környékének büszkesége, ami köré a rendezvény épülhetett adott volt, és az ötlet beleillett a Paprika Napok eseménysorozatába. Kamaránk vezetősége az első pillanattól kezdve az elképzelés mellé állt és a mai napig kiemelkedően fontosnak tartja aktív részvételünket nemcsak a szervezésben, hanem az ünnepély napján történő megjelenéssel is. Ez kiváló alkalom arra, hogy Kamaránk tisztségviselői, tagjai, dolgozói találkozzanak egymással, egyéb szervezetekkel és a város képviselőivel egy kötetlen beszélgetésre.” –nyilatkozta Tóth Éva.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a megszokottakhoz hasonlóan az idén is megjelenteti szakácskönyvét az előző év Paprikás Ételek Főzőversenyéről, az ott elkészített ételekről, a nevező csapatok fotóival. A kiadványt most is a rendezvény napján, szombaton mutatják be, amelyet az érdeklődők a helyszínen meg is vásárolhatnak.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére