Kalohírek

 

Dugóhúzó, bukfenc, orsó és zuhanás

2009. június 17.,szerda 18:00  |    
A Kalocsa melletti reptéren rendezett, extrém őrültségeket felvonultató programsorozatról az idén sem hiányozhatott Nádas Tamás, a Fly4You pilótája, aki több alkalommal is elkápráztatta a nézőket nyaktörő mutatványaival.
Megosztás: 

Extra 300 LP gépével Nádas Tamás megmutatta a reptérre kilátogatóknak, hogy megérdemelte a hónap elején azt az ezüstérmet, amellyel Csehországból tért haza a hónap elején megrendezett nemzetközi versenyről, hiszen ismét lélegzetelállító produkcióval készült a tehetséges műrepülő pilóta.

Tamás mindkét nap a levegőbe emelkedett, ahol eszeveszett gyorsasággal orsózott, bukfencezett. Egymást követték a látványosabbnál látványosabb vezetett figurák, de a műrepülő pilóta elmondta, hogy a mostani program alapjait inkább az autórotáló elemek alkották, amely során olyan helyzetbe kényszerítette a gépet, amitől elkezdett össze-vissza pörögve zuhanni. Több olyan figurát láthattunk, amelyből a világon keveset csinálnak, hiszen egy szárny körüli forgó dugót nem olyan egyszerű elvégezni, mert ha a pilóta nem veszi ki időben a gépet a pörgésből, az magától nem jönne ki.
A látványt a második napon csak fokozta, hogy zenére repült Tamás az Extrával, amely így még nagyobb élményt jelentett.

A műrepülés mellett vasárnap „bónusz” produkcióval is készültek a sebességet kedvelő pilóták, hiszen különleges gyorsulási versennyel búcsúztak a Europairventure résztvevőitől, amely igazi kuriózumnak számít. Kevesen mondhatják el, hogy egyszerre látnak gyorsulni Wiessmann-t, Morgan-t, Ariel Atom-ot és Bentley-t. Már csak az autók több mint ezer LE-vel rendelkeznek együttesen és még ehhez társult a műrepülőgép a maga 300 lóerejével. Igazi „ménes” találkozó volt telivérekkel, amelyek közül azért Nádas bebizonyította, hogy a 400 km/órás sebességre is képes Extra 300 LP-nek nem volt legyőzője a kifutón.

-edit-

fotó: Hrubi Richard

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére