Kalohírek

 

Kecskeméti Télen sakkoztak a logikusak(k) versenyzői

2010. február 23.,kedd 17:46  | 
2010 február 20-án rendezte meg a Kecskeméti Ifjúsági Otthon a Kecskeméti Tél elnevezésű immár hagyományosnak mondható Ifjúsági sakkversenyét utánpótláskorú versenyzők számára. Ez a verseny remek felkészülési lehetőséget adott a közelgő diákolimpiai megyei versenyekre és a magyar bajnoki versenyekre is. A megmérettetésen összesen 101 fő vett részt, amelyet 4 korcsoportban 7 fordulós svájci rendszerben 2 x 15 perces gondolkodási idővel rendeztek meg.
Megosztás: 

Ezen a versenyen Kalocsa és vonzáskörzetét 3 fő képviselte, akik kiemelkedő eredményt értek el. Eltigani Omár a Ráday Pál Általános Iskola (Harta) 7. osztályos tanulója kiemelkedő játékot nyújtva esélyeshez méltóan veretlenül a 7 fordulóból szerzett 6,5 pontjával az 1. helyen végzett.

Ugyan ebben a korcsoportban Galambos Menyhért a Kertvárosi Tagiskola 7. osztályos tanulója a 7 fordulóból szerzett 3,5 pontjával a 7. helyen végzett.

A 2000. január 1. és 2001. december 31. között születettek korcsoportjában 25 fő indult.

Lakatos Lengyel Márton a Kertvárosi Tagiskola 2. osztályos tanulója a 7 fordulóból szerzett 4,5 pontjával a 4. helyen végzett. Eredménye azért is kiemelkedő, mert figyelmesebb játékkal meg is nyerhette volna ezt a korcsoportot.

I. korcsoportban, az 1995. január 1. és 1997. december 31. között születetteknél Eltigani Amír a Szent István Gimnázium 9. osztályos tanulója kiemelkedő játékot nyújtva a 7 fordulóból szerzett 6,0 pontjával a holtversenyes 1-2. helyen végzett és jobb mezőny értékének köszönhetően nyerte meg ezt a korcsoportot..

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére