Ismét stégről indulhatnak evezőseink
2010. május 12.,szerda 15:42 |
Evezőseink a hidegben is hősiesen edzettek, küzdöttek a gumicsizmás hajóba szállással, készültek, mert a cél eléréséhez még hosszú út vezet. Többfelé is kerestük a megoldást, s közben az emberi összefogás csodálatos erejével találkoztunk, ami példaértékű valamennyiünk s főleg a fiatalok számára. Szakosztály értekezlet keretén belül latolgattuk az új stég építésének lehetőségét, de az anyagi helyzetünk határt szabott az egyszerű megoldásnak, miszerint megrendeljük a stég építését egy cégnél. A mi lehetőségeinket mérlegelve az egyik „evezős” szülő felajánlotta, hogy az anyag biztosítása mellett ő elkészíti a vázat, a következő ajánlat a festésre, a szerelésre – s sorolhatnám a részfeladatokat – érkezett. Örömmel összegeztük a tennivalókat s megkezdődött a tervezés, az anyagok beszerzése, tehát az érdemi munka. Öröm volt látni, ahogy a szülők, az edző, s az evezős gyerekek tették a dolgukat. Szikrázott az elektróda és a flex, szálkamentessé vált a deszka, fogytak a csavarok és festéktől maszatos gyerekek kenték a sima felületeket. A cél a stég! S a több száz óra szak- és segédmunka meghozta a várt eredményt. Ismét kényelmesen, s a lényeg, hogy szakszerűen szállhatnak vízre sportolóink.
.jpg)
S kinek köszönhetjük mindezt? Illés Ferencnek, „a stégépítés főnökének,” aki mint szülő, több mint két héten keresztül építette a stéget, segítségül híva Gyóni Károly és D’Ess Gábor szülőket is, Kovács Miklósnak, a Qualitrans-Cargo vezetőjének, aki a hordókat ingyen biztosította. A festésben élenjáró Kovács Mikinek és sporttársainak, de Szabadi Tibornak és a sok szülőnek és gyereknek, akik a stég vízretételénél jeleskedtek. Nem felejthetjük ki a sportvezetőket sem – senkit, aki tett azért, hogy a gyerekek továbbra is zavartalanul készülhessenek a versenyekre s eredményeikkel tovább öregbíthessék egyesületünk hírnevét. Az összefogás ereje legyen útravaló mindenkinek!
Kőszegi Ferenc
