Kalohírek

 

Volt bennük virtus

2010. július 20.,kedd 17:58  |    
151-en gyűltek össze az ország különböző pontjáról azok, akik elég virtust éreztek magukban, hogy leússzák a Paks és Kalocsa közötti, mintegy 15 km-es távot - ezt kell ugyanis teljesítenie annak, aki részt vett a Daróczy virtus-úszáson, amit az idén kilencedszer rendeztek meg a kihívást és a kalandot kedvelők számára.
Megosztás: 

„Nem jellemző, hogy valaki feladná a cél előtt” - erről tájékoztatott ifj. dr. Filvig Géza, aki hiába szeretné, szervezőként, feladatai miatt még egyszer sem teljesíthette a csekélynek éppen nem nevezhető távot. Ő a 12-14 kísérő hajó egyikén követte figyelemmel az úszókat, akiknek az idén kedvezett az időjárás, igazán kellemes, 24 Celsius fokos vízhőmérsékletet mértek ezen a napon a Dunán, a víz sodrása 4,5-5 km/h-s volt, a versenyzők számára veszélyt jelentő örvény pedig térségünkben nem volt. Talán a szép időnek tudható be az is, hogy korábban még nem volt az ideihez fogható részvételi arány.

Bár a virtus-úszás egyesek szerint javában a férfiakat vonzza, az rendezvény történetében először, egy hölgy ért elsőként partot, ő két óra és egy perc alatt teljesítette a távot. Tóth Andrea már többször „megúszta” a 15 km-es szakaszt, elmondása szerint ideálisak voltak a körülmények ahhoz, hogy viszonylag könnyedén célba érjen az ember.



A szervező, ifj. dr. Filvig Géza szerint fontos a Daróczy-féle virtus-úszás tradíciójának őrzése, hiszen az itt élők ezáltal is megtapasztalják azt, hogy milyen kincs van a birtokunkban, mennyire csodálatos a Duna- part, a Duna vize, a hozzá kapcsolódó hagyományaival együtt.    

R.R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére