Hazai terepen is győzött a Qualisport Scaniája
2010. augusztus 30.,hétfő 15:08 |
A legrangosabb hazai tereprali-viadal zárónapján az előző napi dagonya után felszáradt terep, így a kamionok számára előírt két rövid és egy hosszú szelektív szakaszon már könnyebb dolga volt a monstrumoknak. Gyorsult a Kovács-Czeglédi-Tóth hármas is, akik végül 4 óra 26 perc 22 másodperces idővel szerezték meg a T4-es kategória első helyét. A kamionos mezőny egyetlen magyar indulója 10 perc 24 másodpercnyire növelte előnyét a 2. helyen záró, a holland Marc Leeuw vezette DAF-egységgel szemben, míg a másik két induló közül a Tatrás cseh Frantisek Svoboda 12 perc 53 másodperces hátránnyal a 3., az MAN-nel induló német Tilo Süptitz pedig 18 perc 48 másodperccel lemaradva a 4. helyen végzett.
Mivel a Sweet Milk Hungarian Baja a dunaszentbenedeki trió számára a felkészülés első lépése volt az októberi, marokkói Shamrock-rali, valamint a december végén startoló Africa Eco Race-re, örömmel nyugtázták az elsőséget.
„Január óta először versenyeztünk, így a kitűnően szervezett Sweet Milk Hungarian Baja tulajdonképpen bemelegítés volt számunkra. Eredményünk azt mutatja, hogy az utóbbi hónapokban a Scanián elvégzett fejlesztési munka jól sikerült. Öröm számunkra, hogy hazai közönség előtt is sikerült győznünk. Most, hogy megmozgattuk magunkat, folytatjuk az előkészületeket a marokkói versenyre, valamint az Africa Eco Race-re, ahol januári elsőségünk után kamionos címvédőként állunk rajthoz” – nyilatkozta a pilóta, Kovács Miklós, akit a dabasi hétvége során Jean-Louis Schlesser is meglátogatott.
.jpg)
Czeglédi Péter navigátor hozzátette: „Jó érzés volt újra versenyezni, ráadásul itt, Dabas környékén mindenki nagy szeretettel fogadta a mezőnyt. Vasárnapra felszáradt a pálya, így javultak az eredmények is. Örülök neki, hogy minden jól sikerült és újabb győzelmet ünnepelhettünk.”
Tóth Tamásnak nem sok dolga akadt, de ez csöppet sem keserítette el a Qualisport konstruktőrét: „Ezúttal csak utas voltam a kamionban, ami nagy szerencse, hiszen ez azt mutatja, hogy semmilyen komoly műszaki gondunk nem akadt a verseny során. A futómű-fejlesztésekkel kapcsolatos számításaink bejöttek, így a Scania sokkal jobb lett. Nagy öröm a győzelem, ami erőt ad az év végi, afrikai futamok előkészületeihez.”
Qulaisport
