Kalohírek

 

Második helyen végzett a KKC a felkészülési tornán

2010. szeptember 01.,szerda 14:30  | 
Augusztus 28-án négy csapat, a Komló, a Csömör valamint a Kiskőrös részvételével tartott a bajnokság előtt felkészülési tornát a Kalocsai Kézilabda Club gárdája, akik a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak. Kolics János edző szerint úgy tűnik, hogy erősebb csoportba kerültek, éppen ezért nagyon örült annak, hogy a torna keretében a Komló ellen is pályára léphettek, akikkel a második félidőben maximálisan felvették a versenyt. „Örülök ennek a lehetőségnek, hiszen NBII-es csapat ellen is játszottunk, így a második sorunkat is tudtuk szerepeltetni, akik szintén megállták a helyüket.” – mondta a Mester, aki reméli, hogy az elkövetkezendő két hét alatt a most kiütköző hiányosságokon még tudnak csiszolni.
Megosztás: 

„Sajnos a felkészülési időszak alatt főként a munkahelyi elfoglaltságok miatt a megszokottnál több volt a hiányzás és ez látszik a hullámzó teljesítményünkön is. Még nem igazán vagyunk formában. A támadójátékunk nagyon lassú és körülményes volt, a védekezésben pedig nem voltunk elég agresszívek. Ha folyamatosan jó teljesítményt nyújtanak a fiúk és sikerül a hullámzásokat kiegyenlíteni, akkor ez az eredményeken is meglátszik majd.” – mondta el a portálnak Kolics edző.



A Kézilabda Szövetség úgy ítélte meg, hogy a kalocsaiak tovább folytathatják a második vonalban a küzdelmeket, így a 2010/2011-es bajnokságban az NBI/B Nyugati csoportjában bizonyíthatnak a fiúk. Természetesen ez nemcsak a játékosokra és az edzőre ró továbbra is nagy felelősséget, hanem a vezetőségre is. „Az, hogy az idei bajnokságot a nyugati csoportban folytathatjuk egy kis könnyebbséget jelent számunkra, hiszen Budapest jóval közelebb van, mint például Nyíregyháza, így legalább az útiköltségünkön tudunk valamennyit spórolni. A hazai mérkőzések 100 ezer forint feletti összegbe kerülnek, hiszen az ifi mérkőzésekhez és a felnőtt csapat mérkőzéseihez is külön bírói díjat kell fizetni. Ez 14 meccsre kivetítve elég tetemes összeget jelent. Nagy segítséget jelent számunkra, hogy a szurkolók meghallották segélykiáltásunkat és a tettek mezejére léptek. A tavaly alapított Baráti Körhöz mára már félszáz tag csatlakozott, akik havi ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez. Ezt az összeget főként a napi edzésekhez elengedhetetlen felszerelések beszerzésére tudjuk fordítani. Ebből vásároltunk az edzésekhez megkülönböztető trikókat, vaxot és labdát. Nagyon örülök, hogy sokan a szerény körülményeik közt is teljes mellszélességgel kiállnak mellettünk.” – nyilatkozta a vezetőség alelnöke Juhász Gábor.

Dávid Edit

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére