A márciusi ünnepnapok előestéjén előbb a Szenior Liga legjobbjai küzdöttek meg az érmekért, majd másnap az Amatőr Liga finalistái következtek.
Március 12-én szombaton délután az Amatőr Liga 30 csapatos mezőnyének még állva maradt négy együttese elődöntőzött egymással, az eredmények a következők:
Pedagógus - Zöld Elefánt 6-3;
a másik ágon, Horgászbazár - Kabuka 4-3.
A győztesek így a kupáért mérkőzhettek, míg a vesztesek a végső bronzért játszhattak a márciusi 14-i hétfői befejező játéknapon.
Előtte, március 13-án vasárnap délután a Szenior Liga befejező játéknapját tartották a csarnokban.
Előbb a bronztalálkozóra került sor:
Pedagógus – Homokmégyi Öreg Bikák 1-0.
Ezt követte a döntő, ahol a végső első helyért, a „tél bajnoka” címért szálltak ringbe a mérkőző felek:
Kalo-Transport – Kertváros 6-2.

A Kalo-Transport csapata
Ezzel a Facskó János vezette együttes emelhette magasba a bajnoki trófeát.
Csapattagok voltak: Gojtán István, Jenei Róbert, Diósi János, Hubert János, Szabó József, Rumi Attila, Vatai Csaba, Vatai Zsolt, Soós László, Király Róbert, Király Attila, Süveges György, Farkas Zoltán, Paletta Richárd, dr. Mohácsi János
A csoport gólkirályi címét az egyaránt 20 találatig jutó Buzogány Szabolcs (Pedagógus) és Farkas Zoltán (Kalo-Transport) érdemelte ki.
A csapatok érmeket és labdákat vehettek át az eredményhirdetéskor, a bajnok pedig egy garnitúra felszerelést is kapott a főszponzor Arany Ászok jóvoltából.
Március 14-én hétfőn délután aztán az amatőrök döntőztek.
Előbb a harmadik helyért játszottak:
Kabuka – Zöld Elefánt 7-1.
Majd az Amatőr Liga fináléjára került sor:
Horgászbazár – Pedagógus 4-0.

A Horgászbazár csapata
A Szalai Gábor szponzorálta „Bazár”, így megismételte tavalyi nagyszerű sikerét és ezúttal is ők hódították el a kupát.
Csapattagok voltak: Karaszi Zoltán, Jenei Róbert, Igaz András, Greksa Attila, Fuszenecker Sándor, Bata Norbert, Vén Csaba, Fábri Sándor, Farkas Zoltán, Juhász Péter, Perity Roland, Kovács Gyula, Dobler Róbert, Szvétek Balázs
Különdíjban részesült a gólkirály Kovács Gyula (Horgászbazár), aki 6 találatot jegyzett az elődöntő és döntő során. A csapatok itt is a hasonló ajándékokat vehettek át, mint előző napon az öregfiúk legjobbjai.
A „tél őrülete” ezzel befejeződött, hamarosan indul a 2011. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokság a szabadban, ahova a szervezők várják a jelentkezőket.
Tamás Ferenc
Lezárult a november közepe óta zajló, közel négy hónapon át tartó hosszú menetelés, a március 14-i döntővel befejeződött az oly nagy népszerűségnek örvendő Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság.
Hozzászólások
Szólj hozzá!
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
