Csak a félidőig tartották a lépést: Kalocsai KE – Kecskeméti Amatőr Sportklub 52–77
2012. február 22.,szerda 09:48 |Az előző bajnok Kecskeméti AS társulata vendégszerepelt nálunk a február 18-án, pénteken este lejátszott találkozón, ahol sajnos csonka csapattal álltak ki a mieink. A Kalocsa két alapembere – András Norbert és Juhász Ármin – munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lehetett ott a pályán, ezért Varga Ákos edzőnek át kellett alakítania együttese hadrendjét. Ennek ellenére a szünetig remekül tartotta magát a gárda (29–30), megvolt az esélyünk akár a végső győzelem megszerzésére is. Sajnos a harmadik negyed elejétől varázsütésre összeroppant a kalocsai csapatgépezet – pillanatok alatt 33-52 lett az állás –, innentől pedig már csak futottunk a pénzünk után. Vörös Balázs szinte önkívületi állapotban harcolt, egyedül vitte a vállán a csapatot, ám a 25 pontja is kevés volt ahhoz, hogy elkerüljük a nagyarányú vereséget. Persze kellett ehhez az is, hogy rendre kihagytuk a ziccereinket, elkezdtünk a bírókkal foglalkozni, és ezzel önmagunkat vertük meg. Ennek ellenére öröm volt látni, amikor a lefújás után megtapsolta egymást csapat és törzsközönsége.
Kalocsai KE – Kecskeméti AS 52–77
(14–12, 15–18, 15–28, 8–19)
100 néző, vezette: Kunvári, Havadi-Nagy
Kalocsai KE: Vörös B. 25/6, Lakatos P. 8, Tóth B. 10, Katus Z. 2, Schmidt R. 7. Csere: Csamangó Cs., dr. Varga Á., Jakab D.
Játékos-edző: dr. Varga Ákos
Az eredmény alakulása: 7. p.: 10-5, 15.p.: 22-23, 20.p.:29-30, 29.p.: 39-54, 37.p.: 49-70.
