Kalohírek

 

A Csörgő testvérek külföldön is taroltak

2010. július 23.,péntek 17:06  | 
Idén hatodik alkalommal rendezték meg Zentán ( Szerbia ) birkózó sportágban a Magyar Szó Kupát. A verseny az évek során a sportág legjelentősebb Dél-európai korosztályos megmérettetésévé nőtte ki magát. Annál is inkább növeli értékét az itt elért eredményeknek, hogy a régió az utánpótlásban az európai mezőny legerősebbjei közé sorolható, s máshol nemigen van lehetőség össze találkozni ezekkel a kiváló versenyzőkkel. Csörgő-ék a kezdetek óta elismert és elvárt résztvevői a kupának, kivétel nélkül dobogóra állva számos különdíj megszerzésével.
Megosztás: 

Idén hat ország 22 egyesülete (Szerbia, Magyarország, Horvátország Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Japán) részvételével folytak a parázs meccsek. Mindkét versenyzőnknek igen erős népes mezőnyben kellett bizonyítania. Ismételten nem kedvezett a súlycsoport kialakítás egyiküknek sem. Hugó bár csak éppen 31 kg súllyal a 34 kg-osok között mindenkit letarolt, így megszerezve az aranyérmet.

Vilmos szintén súlycsoport alatt, négy kiló mínusszal volt kénytelen birkózni. Igaz először a közelebb eső 38 kg-ba súlykedvezménnyel megtörtént a bemérés, de az edző édesapa az ellenfelekkel szemben nem tartotta sportszerűnek az erős versenyző indulását, és némi bonyodalommal sikerült a bírókkal egyezkedve a versenyindulása előtt a következő 44 kg-os mezőnybe átírni. Nem kis erőfeszítések árán ugyan, de itt is sikerült az ellenfeleket legyőzni, így szintén aranyérmet szerzett.

Ezzel a versennyel lezárult a tavaszi szezon, s a csapat az edzőtáborig pihenéssel tölti a nyarat. Az őszi szezon alakulása nagyban függ az új kormány és a térség sporthoz való hozzá állásától, hogy továbbra is a kimagasló versenyszinten az országos élvonalban vagy csak a saját örömökre folytatódik a további munka a kevésbé fontos területi versenyeken való részvétellel. 

C

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére