Kalohírek

 

Csörgő Vilmos ismét dobogós diákolimpikon

2010. november 15.,hétfő 14:13  | 
November 12-én az üllői sportcsarnok adott otthont a 2010-es évi Diák I-es Kötöttfogású Birkózó Diákolimpia összecsapásainak. A súlycsoportok legnépesebb 42 kg-os mezőnyében versenyzőnk kiváló ellenfeleket maga mögé utasítva került be a döntőbe.
Megosztás: 

Az összecsapás kezdetén ajándék pontokkal sikerült a kaposvári versenyzőnek előnyre szert tenni, ami Vilmost kockázatos technikák alkalmazására kényszerítette, de a végrehajtott akciók pontértékelése elmaradt, így szoros menet után hátránnyal kezdte a második menetet.
5-2-es vezetés után a bíró „fordított”: egy pontos akciót négy ponttal értékelve 5-6-ra változtatta az állást, majd ezt bebiztosítva - még tiltott fogást is értékelve – még két pontot ítélt az ellenfélnek, míg Vilmos ezt követő győzelmet hozó akcióját, csak egy ponttal „jutalmazta”.

Így a 2010. évi Kötöttfogású Birkozó Diákolimpián Csörgő Vilmos ezüstérmet szerzett, a kalocsai Kertvárosi Tagiskola színeinek képviseletében.

Páratlan teljesítményével, szinte egyedülálló módon Csörgő Vilmos 2002 óta töretlenül, szinte kivétel nélkül országos élvonalában található több küzdősportnak.

S mivel ez a teljesítmény a helyben történő felkészülés lehetősége nélkül nem tartható, ezért ennek megteremtése érdekében egy sportegyesület létrehozása elengedhetetlen. Ezért azok, akik ebben részt szeretnének venni, /főként küzdősportokban, de e mellett egyéb szabadidős és más sportágaknak is felkészülési és versenyzési lehetőséget biztosítva/ azok jelentkezzenek akár aktív, akár támogató, vagy akár mozogni vágyóként, nálam a 06 70 583 584 telefonszámon.

Csörgő Tibor


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére