Kalohírek

 

Vitathatatlan!

2010. december 06.,hétfő 10:54  | 
Hat nappal a DIÁK-I karcagi Országos rangadó után, Budapesten, a BVSC sporttelepén került megrendezésre a Serdülő Korosztályú Kötöttfogású Birkózó Országos Bajnokság.
Megosztás: 

Csörgő Vilmos korkedvezménnyel indulhatott a tapasztaltabb, idősebb versenyzők között. Ehhez, a külön engedélyek (sportorvosi, szülői, szakosztályi) mellett, szükséges volt az országos rangsorversenyeken is megszerezni az indulási lehetőséget. Az ezeken kialakult sorrendben a legjobb tizenhat vehetett részt a viadalon.
Vilmos a három kvalifikációból kettőn való kiváló szerepléssel, száz százalékos teljesítménnyel, a rangsor éléről, esélyesként indult ezen a bajnokságon. Bizakodásra adott okot az előző heti torna legjobbjaként megszerzett Magyar Bajnoki cím is. Bár ebben az idősebb korosztályban és a már erősebb mezőnyben nehezebb a rátermettség bizonyítása. Ezt erősíti az a tény is, hogy sok esélyesnek kellett megelégednie szimpla pontszerző helyezéssel is a dobogóról leszorulva.

Vilmos a 42 kg-os, erős mezőnyben három ellenfelét tussal legyőzve jutott a döntőbe. Itt sajnos a bíró nem tudott elfogulatlanul ítélkezni: az első menetben a kiválóan felkészített ellenfél taktikusan, pontozással tudott nyerni.
A második menetre viszont nem engedte bajnokunk az ellenfelének eredményt hozó passzívabb stílust érvényesülni, hanem a saját, pörgősebb birkózását rákényszerítve háromszor is tusolta ellenfelét, azonban a mérkőzésvezető elfordította fejét, s az idő lejártával megmenekült az ellenfél.
Így a harmadik menetre várt a bajnoki cím eldöntése. Ekkor már esélyt sem kapott a másik versenyző: rövid idő alatt hat pontot szerezve, technikai fölénnyel győzött Csörgő Vilmos (a Diák-I után) a serdűlő korosztályban is megszerezve az Országos Bajnoki címet, egyben a 2010. évi kötöttfogásban a ranglistavezető helyét is bebiztosítva fiatalabbként a korosztályban.

Az elért eredmények alapján VITATHATATLANUL a térség egyik legeredményesebb sportolója. S ezt a színvonalat évek hosszú sora óta tudja hozni. Az elkövetkező időszakra is hasonló sikereket kívánunk! Példáját kövesse minél több sportoló környezetünkből!


cicero


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére