Kalohírek

 

Hamzóknak jót tett a környezetváltozás

2011. március 31.,csütörtök 15:28  | 
A Hamzók név igazán jól cseng a honi birkózás eredményeit ismerők körében, hiszen a kalocsai Hamzók József, egykor még KSE-KAGE Rt. versenyzője nemzetközi hírnévre is szert tett az előző évtizedekben.
Megosztás: 

A kalocsai „mini daru” ugyanis többek között junior világbajnoki címmel is büszkélkedhet a kötöttfogásúak legalacsonyabb súlycsoportjában, aztán nyolc felnőtt magyar bajnoki címet is begyűjtött, pályafutását pedig az 1994-es athéni Európa-bajnokságon koronázta meg, ahol ezüstérmet szerzett a kontinensviadalon. Nos, ezúttal Józsi gyermekét, a „Kis Hamit” méltatjuk, aki édesapja nyomdokába lépve korosztálya legjobbjai között van kategóriájában.

Hamzók Márkról tudni kell, hogy a diákolimpiákon már szerzett mindenfajta érmet, de magyar bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel is büszkélkedhet a gyermek korcsoportban. Márk ma már a serdülők mezőnyében szerepel, sőt tanulmányait és birkózó pályafutását a téltől „áttette” Orosházára, az utánpótlás szabadfogású szakág egyik honi fellegvárába. A Békés megyei klubban ígéretes tehetségek tucatját – köztük két egykori kalocsai reménységet, Daszkel Szabolcsot és Hamzók Márkot – neveli és készíti fel az edzői stáb. Az egykori kalocsai legények ígéretesen fejlődnek a szakavatott edzők kezei alatt, melynek bizonyítéka a március 19-i soltvadkerti Weinhardt Kupa országos serdülő szabadfogású rangsorverseny volt, ahol Márk brillírozott. Mind a négy meccsét tussal nyerte a 63 kg-osok súlycsoportjában, ami jelzi, hogy ismét a régi „Hamit” láthatták az ellenfelek, birkózó legenda édesapja legnagyobb örömére.


Tamás F.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére