Kalohírek

 

A szezon legjobb mérkőzését játszotta a KKC

2010. április 28.,szerda 10:14  | 
Férfi NBI/b-s kézilabda csapatunk a Balassagyarmat otthonába lépett pályára a hétvégén. A rossz ózd elleni mérkőzés után Kolics edző magas elvárásokat támasztott csapatával szemben, akiknek mostani játékával maximálisan elégedett volt.
Megosztás: 

Balassagyarmat – Kalocsa 27-29 (13-12)

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, 5-0-ra vezettünk a nagyon határozott védekezésünknek köszönhetően. Az első félidő végéig teljesen kiegyenlített volt a játék, nagyon szép megoldásokból, figurákból sikerült gólokat szereznünk.” – mondta el Kolics János.

A második félidőben az ellenfél két hórihorgas két méter feletti átlövőjét olyan taktikával próbálták részben emberfogással meglövetni kéziseink, ami labdaszerzéshez jutatta a KKC-t. „A mérkőzésen Juhász Péter az indulásokból nagyon eredményes volt. A vége előtt nem sokkal 25-25-nél nagyon bizakodó voltam, hogy mi nyerjük a mérkőzést, mert mi diktáltuk az iramot a pályán, végig az ellenfél futott az eredmény után. Sajnos két kihagyott ziccerrel majdnem, hogy reménytelenné váltak az esélyeink, de az utolsó öt percben újabb labdaszerzésekkel, nagyon határozott, nagyon kemény védekezéssel, lerohanásokkal sikerült három gólos előnyt szerezni újból, amihez már nem tudott felzárkózni az ellenfél.” – nyilatkozta a mérkőzés után az edző, aki az egész csapat teljesítményét jónak értékelte. Véleménye szerint a védekezés, támadás, kapus teljesítmény maximális volt. Juhász Péter 10 gólt dobott a mérkőzésen, a Béres testvérek 5-5 gólt szereztek, Szvétek Balázs 4, Balla Gábor 3, Dávidházi Sanyi és Juhász Gábor pedig 1-1 gólt szereztek.

Szombaton a Csömör játékosait fogadja a KKC a sportcsarnokban, akiktől az őszi szezonban 6 góllal kaptak ki. Kolics edző nehéz mérkőzésre számít, mert az ellenfél számára létkérdés a siker, de mint mondta semmilyen körülmény közt nem kímélik majd az ellenfelet. „Nagyon szeretném, ha hazai pályán egy biztos győzelemmel tudnánk meghálálni a közönségnek az eddigi lelkes szurkolását.” – mondta a Mester.

D.E.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére