Kalohírek

 

Beázás miatt kellett elhalasztani a KKC utolsó hazai mérkőzését

2010. május 17.,hétfő 14:59  | 
A Kalocsai Kézilabda Club NBI/b-s csapata szombaton hazai pályán fogadta volna a Dabas gárdáját, azonban a fiúk utolsó hazai mérkőzését elhalasztották, hiszen a játéktér nem volt alkalmas a mérkőzés megtartására.
Megosztás: 

A szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhetően a Városi Sportcsarnok több mint 10 helyen beázott így a játékvezetők úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják a Kalocsa-Dabas mérkőzést.

„Több mint 5 évvel ezelőtt került sor a csarnok részleges felújítására, de akkor a tetőszerkezeten csak a meglévő hibákat javították ki. Ez azóta is folyamatosan gondot jelent, hiszen nagy esőzések idején beázik az épület. Mivel szombaton a sok csapadék viharos erejű széllel érkezett szinte lehetetlen volt a pályát szárazon tartani.” – mondta el Szűcs László sportfelügyelő, aki hozzáfűzte, hogy már többször próbálkoztak a tető felújítására pályázaton pénzt szerezni.




„A szakemberek szerint csak egy teljesen új műszaki megoldással lehetne megszűntetni a beázást, amely az egész tetőszerkezet felújítását jelentetné.” – nyilatkozta a sportfelügyelő.

Így most a KKC szerdán Dabason lép pályára, hogy lejátsszák az elmaradt bajnoki fordulót, amely egyben az utolsó mérkőzése lett volna kézilabdásainknak, akik hazai pályán szerettek volna elköszönni szurkolóiktól.

D.E.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére