Kalohírek

 

Remekeltek a kalocsai lányok

2011. szeptember 15.,csütörtök 14:16  | 
Szeptember 4-én vasárnap rendezte meg a Kiskunmajsa SE az V. Városi György női kézilabda emléktornát, amelyen a megyei bajnokság élcsapatai indultak. Az ötcsapatos körmérkőzéses tornán a KB Autoteam SE, a Kiskőrös, a Kalocsai KC, a Bácsalmás és a hazai majsai lányok szerepeltek.
Megosztás: 

Az egész napos viadalon minden gárda négy meccset teljesített, így a találkozók jól szolgálták azt a sorozatterhelést, amely a bajnoki rajt előtti időszakban szükséges. A mieink szerepléséről Kolics edzőt kérdeztük, aki a következőket nyilatkozta portálunknak.
– A három legerősebb megyei női csapat – a Kiskunhalas, a Kiskőrös és a Kiskunmajsa – részvételével rendezték meg ezt a tornát, valamint a Bácsalmás és a Kalocsa alkotta a mezőnyt. A Bácsalmás elleni győzelmet kötelezően elvártam a lányoktól, amit maximálisan teljesítettek is. A Kiskőrös ellen egy sikeres, kifejezetten jó meccset játszottunk, ahol döntetlen eredmény született, pedig a döntőben a borvárosiak majdnem elkapták a végső győztes halasi lányokat is. Itt a határozott védekezésünknek és a jó kapusteljesítményünknek köszönhettük a győzelemmel felérő döntetlent. A Kiskunmajsa ugyan jobb játékerőt képvisel nálunk, de erőnlétben, fizikálisan föléjük kerekedtünk és legyőztük őket, pedig korábbi összecsapásainkon még megszorítanunk sem sikerült őket. A nyolcszoros megyebajnok, egykori NBI-es játékosokkal is megerősített halasiak legyőztek bennünket, de nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Tóth Sarolta elhódította a torna gólkirálynői címét is, de rajta kívül Kováts Lilla és a kapusok is kiemelkedőt nyújtottak– fejezte be értékelését Kolics János edző.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére