Kalohírek

 

Győzelem a nyitányon - Alsóörs SE – Kalocsai KC 23–30 (11–12)

2011. szeptember 21.,szerda 15:02  | 
Alig pár hónapja még két bajnoki osztály volt a különbség Balatonparti Alsóörs SE és a Kalocsai KC férfi együttese között, hiszen a dunántúli alakulat a megyeiben, míg a mieink az NBI/B-ben szerepeltek. A két gárda a szeptember 17-i bajnoki nyitányon az újonc otthonában feszült egymásnak, ahol a papírformának megfelelően a Kalocsa nyert meggyőző fölénnyel.
Megosztás: 

Aki figyelemmel kísérte az utóbbi időszakban a Kalocsai Kézilabda Club férfi csapata életének történéseit, az tudja igazán, hogy kicsit félve engedtük útjára a gárdát a Balaton-partjára az új bajnoki idényben. Elsősorban azért, mert a Kolics-legénységből csapatra való korábbi meghatározó ember – Reichert, Béres Attilla, Dávidházi, Ladi, Csóti, Ágoston, Szabó Balázs – hiányzott a „nyitótáncból”, ami már önmagában is előre vetítette egy esetleges idegenbeli botlás veszélyét. Ennek tükrében értékes igazán a KKC magabiztos győzelme, no meg, ahogy a srácok vállvetve, egymást kisegítve, a hazaiaknak esélyt sem hagyva besöpörték a bajnoki pontokat.
Magyarázni sem kell, hogy az első győzelem – pláne idegenben – többet ér a megszerzett két bajnoki pontnál, de köztudott az is, hogy egy jó kezdés hosszú hetekre meghatározhatja egy csapat és az értük dolgozók hangulatát, a munkavégzés további menetét. A tavalyi NBI/B-s vesszőfutás után önbizalom növelésének sem volt utolsó a hétgólos különbségű házon kívüli siker, no meg egyben közönségcsalogató is, hiszen hamarosan nyit majd a csarnok, és a szurkolók testközelből találkozhatnak majd kedvenceikkel.
Az alsóörsi találkozó részleteiről Kolics mestert kérdeztük, aki a következő értékelést adta sportrovatunknak.
– Egy teljesen új csapattal kellett pályára lépnünk, amely, valljuk be, összetételét tekintve gyengébb a korábbinál. A meccs elején még mindannyian kerestük a pozíciókat, a leghatékonyabb összetételt a siker érdekében, de fegyelmezett, stabil játékkal így is végig vezettünk. A második félidő elejétől aztán kategóriával jobb erőnlétünknek köszönhetően padlóra küldtük az ellenfelet – kilenc gólt lőttünk zsinórban, míg ők egyet sem –, így gond nélkül gyűjtöttük be a pontokat a nyitányon. Tetszett Lakatos Ádám kapusteljesítménye, de Juhász Peti is extrát nyújtott a találkozó során.

Alsóörs SE – KKC 23 – 30 (11–12)
100 néző, vezette: Rozina, Suszter
Kalocsai KC: Lakatos – Romsics 1, Béres T. 3, Szabó L. 4, Balla 3, Szvétek 4, Juhász P. 12. Csere: Juhász G. 2, Papp 1, Halász, Bolvári (k.), Tóth B., Rimai, Kiss
Edző: Kolics János
Az eredmény alakulása: 5. p.: 1–4; 20. p.: 6–9; 31. p.: 12–12, 40. p.: 12–21, 54. p.: 19–27.
Hétméteresek: 6/3, illetve 5/5. Kiállítások: 12, illetve 6 perc.
Ifjúsági eredmény: 39–15 a hazai csapat javára.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére