Kalohírek

 

Minden jó, ha a vége jó: Kalocsai KC – Georgikon DSE 36 – 26 (13–15)

2011. október 26.,szerda 10:00  |   
Negyedik győzelmét is begyűjtötte a Kalocsai Kézilabda Club férfi együttese az NB II. Dél-Nyugat csoportjában, és a hat forduló után szerzett nyolc pontjával harcban áll a dobogóért, az érmes helyezésekért.
Megosztás: 

A csapat szurkolóinak hat fordulót kellett várnia ahhoz, hogy hazai pályán láthassák kedvenceiket, de végre elkészült a csarnok felújítása, így már nincs akadálya annak, hogy itthon meccseljenek az „aranykezű” gyerekek. Az előzetes esélylatolgatásokkor nagyarányú győzelmet prognosztizáltak a hozzáértők már csak azért is, mivel előző héten Hőgyészen is tíz góllal nyert a Kalocsa, a most hozzánk látogató keszthelyiek pedig két aprócska ponttal szerénykedtek eddig a tabellán. Nos, ennek megfelelően indult az október 22-i összecsapás is, ahol Szvétek Balázsék már 4-0-ra léptek el rögtön az elején, ám aztán egy érthetetlen görcs állt be a csapatgépezetbe, így a 11. percre 4-4 lett az állás. Hogy hogyan lehet varázsütésre ekkora változást előidézni a következő negyedóra alatt azt a lelátó is értetlenül fogadta. Fejben talán lazábban vették a fiúk a folytatást –, igaz a két „sárgarigó” is felkorbácsolta az indulatokat a pályán és nézőtéren egyaránt–, mert ekkor hosszú percekig játszott kettős emberhátrányban csapatunk, amikor a „sporik” rendre bennünket sújtották érthetetlen ítéleteikkel.
Kolics mester félidei „fejmosása” aztán megtette a hatását, mert a második játékrésztől a Kalocsa megkezdte legázolni ellenfelét. A játék minden elemében kategóriát javult a csapat, pergő ritmust diktáltak a fiúk, a „darálásba” pedig beleroppant a Balaton-parti együttes. Labdaszerzés – lerohanásban kiemelkedőt nyújtott a Kalocsa, minek eredményeként tíz perccel a vége előtt már „közte tíz” lett az állás (30–20). Ekkor már dübörgött a lelátó is, a nézők a végén pedig vastapssal jutalmazták a Kolics- tanítványok játékát.

Kalocsai KC – Georgikon DSE 36 – 26 (13–15)
150 néző, vezette: Németh, Polgár
Kalocsai KC: Lakatos Á. – Romsics L. 2, Béres T. 5, Szabó L. 2, Balla G. 4, Szvétek B. 9, Juhász P. 10. Csere: Kanalas N., Tóth B. 3, Papp D. 1, Beszedics R. Bolvári A.(k.), Rimai R., Kiss B.
Edző: Kolics János
Az eredmény alakulása: 6.p.: 4–0, 11.p.: 4–4, 22. p.: 7–10, 29.p.: 12–15, 38. p.: 20–16, 45.p.: 27–20, 50.p.: 30–20.
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3.
Kiállítások: 14, illetve 14 perc.

MESTERMÉRLEG
Kolics János edző: –
Már a mérkőzés előtt felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy az előző vasárnapi szép siker után ne vegyék véletlenül sem félvállról az ellenfelet, mert ez megbosszulhatja magát. Ahogy 4–0 után egy kicsit elkényelmesedtünk, lazábban vettük a folytatást mind támadásban, mint védekezésben, ezt az ellenfél fegyelmezett játékával azonnal megbosszulta. Ennek tudható be, hogy kétgólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe. A második játékrészben eztán magasfokú koncentrációval, pörgős, rohanós játékunkkal felőröltük az elfáradó ellenfelet, akik fizikálisan igencsak „leültek” a második félidőben. Jó volt látni, hogy a felállt fal elleni játékunkban ekkor már látszottak a tudatos befutások, a helyzetkihasználásunk is jelentősen feljavult, de elsősorban a labdaszerzés és lerohanás volt az, ami egyértelműen kiemelhető.


T.F.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére