Kalohírek

 

Megleptük a tavalyi ezüstérmest: Kiskunmajsa – Kalocsai KC 25–25 (13–11)

2011. november 09.,szerda 13:05  | 
Az előző bajnokságban Kalocsán és Majsán is 12 gól különbséggel vert bennünket a fürdővárosi csapat találkozóink során, ám ezúttal lányaink olyan erényeket csillogtattak a legutóbbi összecsapáson, amellyel igencsak megleptük ellenfelünket.
Megosztás: 

Igaz, a félidőben még a hazaiak mentek két góllal (13-11), amibe belejátszott volt a játékvezetők egyoldalú bíráskodása is, de együttesünk kiváló kondíciójának és magasfokú koncentrációjának köszönhetően, a végén már csak egy csapat volt a pályán. Történt ugyanis, hogy a vége előtt négy perccel még 25-20-ra vezettek a hazaiak, de innentől már csak kalocsai gólok születtek. A védekezést váltó Kalocsa teljesen megzavarta ellenfelét, miközben Kováts Lilla és Tóth Saci remek gólokat lőtt, a vége előtt három másodperccel pedig a kitűnően teljesítő Facskó Petra találatával egyenlő lett az állás (25-25).

Kiskunmajsa – Kalocsai KC 25–25 (13–11)
100 néző, vezette: Hovány, Turák
Kalocsai KC: Kiri M. – Bómancz B. 2, Kováts L. 7, Mészáros V. 1, Perity V. 1, Tóth S. 6, Fuszenecker Á. 1. Csere: Facskó P. 5, Tóth G. 2, Halász B., Bors R., Deák M.(k.), Iván P.
Edző: Kolics János
Hétméteresek: 12/8, illetve 0/0. Kiállítások: 4, illetve 10 perc.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére