Kalohírek

 

Más fordulatszámon játszott a KKC: KKC – Tapolca 44-29 (21-15)

2011. november 16.,szerda 18:43  | 
A tabella ismeretében a Kalocsa és a november 12-én nála vendégeskedő Tapolca között óriási űr tátongott, ám szerencsére a Kolics-rohamosztag komolyan vette ellenfelét, és ennek köszönhetően végig presszió alatt tartva, nagy különbséggel győzte le a dunántúli alakulatot.
Megosztás: 

A mérkőzés során igen fegyelmezetten, pontosan, mondhatni nagy precízséggel meccseltek Szvétek Balázsék, és végül is ennek hozadéka volt a 15 gólos különbségű siker, no meg annak, hogy a fiúk a 60 perc során mit sem engedtek a lendületből, az átlövések és a betörések dinamikájából. Az meg külön örvendetes volt – mondhatni, hab a tortán –, hogy Kolics mester a fiatalokat is pályára tudta küldeni a találkozó során, akik – meghálálva az edző bizalmát – gólokat lőttek, és remekül játszottak a meccs finisében.
Ezzel a Kalocsa megszerezte ötödik győzelmét az ősz során, és az eddig elért 11 pontjával megszilárdította helyét az élmezőnyben. November 19-én Szigetvárra utazik a csapat, ahol az ősz talán legnehezebb idegenbeli ütközete vár majd a mieinkre.

KKC – Tapolca 44-29 (21-15)
100 néző, vezette: Csorba L., Marton J.
Kalocsai KC: LakatosRomsics 2, Béres T. 6, Szabó L. 7, Juhász G. 2, Szvétek 14, Juhász P. 4. Csere: Papp 2, Rimai 2, Kiss 2, Tóth B. 1, Bolvári (k.), Kanalas, Szabadi. Edző: Kolics János
Az eredmény alakulása: 7.p.: 5-4, 14.p.: 9-9, 24.p.: 16-11, 33.p.: 23-15, 50.p.: 34-24.
Hétméteresek: 3/0, illetve 4/3.
Kiállítások: 6, illetve 6 perc.

T.F.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére