Kalohírek

 

A legjobb négy közt kosarasaink

2010. március 23.,kedd 14:21  | 
Utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játszotta pénteken a Kalocsai Kosárlabda Egyesület, akik a kisunfélegyházi Kosárlabda Club második vonalbeli csapatát látták vendégül. Kosarasaink a meccs kezdetén gyengén kezdtek, így a félegyházi fiatalok 8-0-ra vezettek, de Vörös Balázs és Schmidt Rajmund jó játékának köszönhetően a negyedet három pontos előnnyel zárták a kalocsaiak. A második negyed szinte megint az előző forgatókönyve szerint zajlott le, amely szokásukat végig tartották a fiúk, hiszen mind a négy negyed elején az ellenfél dobta a több kosarat, azonban a mérkőzést sikerült 17 pontos előnnyel zárni és 85-68-as végeredményt elérni. Ezzel a győzelemmel a KKC bebiztosította helyét a legjobb négy csapat között.
Megosztás: 

Az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésünkhöz értünk a mai nap folyamán. Mindenféleképpen a győzelemért hajtottunk, mert a múltkori bravúros KAS elleni győzelem csak akkor ér valamit, ha ma megint győzedelmeskedni tudunk és begyűjtjük a 9. győzelmünket is. Tudtuk, hogy a Félegyházi fiatalok nem éppen a bajnokság legerősebb csapata, de ebben a szezonban már történtek meglepő eredmények és ennek szellemében készültünk a találkozóra.

Nem igazán sikerült fejben teljesen összekapnunk magunkat a mérkőzés elején, mert már a meccs kezdetén a Félegyházi fiatalok „8-0”-val kezdtek. Ekkor egy rövid időkérést követően aztán beindultak a „Kalocsai Fiúk”, hiszen 10 pontot szórtak zsinórban és ezzel meg is fordítottuk a mérkőzés állását. Ebben a felzárkózásban nagy szerepe volt Schmidt Rajcsinak és Vörös Balázsnak. Ne feledkezzünk meg a hátsó sorunkról sem Katus „Casey” Zoliról ás András Norbiról sem, hiszen nagyszerűen szedték a lepattanókat és szolgálták ki első sorunkat. Juhász Ármin pedig betalált a 3 pontos vonalon kívülről is. A negyed végét sikerült 3 pont előnnyel zárnunk.

A Második negyedet is a félegyháziak kezdték jobban. A második perctől fogva viszont már mi diktáltuk az iramot. Sikerültek a labdaszerzéseink, amiből nagyon sok könnyű kosarat tudtunk szerezni, és a figuráinkból is sikerült rendre betalálni. Ebben a negyedben már „Caseynek” és Rajcsinak is sikerült felzárkóznia a hárompontos dobók közé. Növeltük az előnyünket 8 pontra, ami a negyed végét jelentette.



A félidei szünetet követően megint álmosabban kezdtük a negyedet, mint az ellenfelünk. Ismételten ők találtak be egymás után kétszer. Folyamatosan friss emberekkel tartottuk az iramot, a már kicsit elfáradni látszó fiatalok ellen. Ekkor már Lakatos Péter is felzárkózott a pontszerzők mellé, és András Norbi is rendre betalált a gyűrű alól. Juhász Ármintól és Vörös Balázstól pedig nagyszerű betöréseket láthattunk. Ezen etap végére már egy biztosnak látszó, 15 pontos előnyt sikerült kiépítenünk. (65-50).

A záró részben, mint mindig az egész mérkőzés folyamán, ismételten a fiatalok kezdtek jobban. Itt 5 pontot szórtak nekünk zsinórban. Ekkor aztán beindult az a bizonyos „kalocsai henger” és aki csak pályán volt, szórta a kosarakat. Meg kell jegyezni, hogy e szakasz alatt Csamangó Csabától láthattunk nagyon szép labdaszerzéseket. A negyed közepére már sikerült egy tisztességes előnyt kiharcolnunk (78-55). Itt is, mint végig a mérkőzés alatt, a szurkolóink csak űztek, hajtottak minket. Egyes pillanatoknál pedig vastapssal honorálták az olykor már szépségdíjas kosarakat. A mérkőzés végéhez érve már kezdtünk kiengedni, próbáltunk a nagyérdemű közönségnek játszani. A mérkőzést sikerült 17 pontos előnnyel zárni és így bebiztosítani a helyünket a legjobb négy között.

Köszönjük az egész városnak és az immár rendszeresen kilátogató törzsszurkolóinknak, hogy az egész alapszakasz folyamán támogattak minket, még a nehéz pillanatainkban is. Kis szünet elteltével pedig megint várunk mindenkit, mert a folytatásban is nagyon izgalmas és kemény mérkőzéseket láthatnak majd tőlünk.

Köszönjük a biztatást és a szurkolást.

Részeredmények és pontszerzők:

I. negyed: 21 – 18
II. negyed: 21 – 16
III. negyed: 23 – 16
IV. negyed: 20 – 18

András Norbi: 21
Schmidt Rajcsi: 19/3
Vörös Balázs: 16
Lakatos Péter: 12
Juhász Ármin: 10/3
Katus Zoli: 7/3
Csamangó Csaba: -
Kanczler Feri: -

Bírók:
Kunvári József, Csallóközi Gábor

(Kalocsai Kosárlabda
Egyesület)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére