Kalohírek

 

Gólmentes mérkőzés Tompán

2009. november 09.,hétfő 15:35  | 
A hétvégén a Tompa otthonában lépett pályára a Kalocsai Futball Club gárdája, akik ha gólt nem is, de legalább egy pontot szereztek idegenben. Tóth Róbert edző szerint az eredmény hűen tükrözte a játékot. A nagy küzdelem ellenére egyik csapat sem tudta érvényesíteni lehetőségeit a felázott pályán.
Megosztás: 

 

Tompa – Kalocsa 0 – 0

KFC:
Dávid, Naftz (Tóth A.), Halászi, Szabó V., Balogh T., Unyi (Farkas T.), Czifrák, Turcsik, Vuits, Tamás I., Mácsai (Frei).

Edző: Tóth Róbert

Az összecsapáson a gólszerzés lehetősége mindkét félnek adott volt, azonban a kialakított helyzettel egyik csapat sem tudott élni. Az első játékrészben talán a hazaiak több ziccert is kialakítottak, azonban Dávid kapus ismét jó formában volt, így nem sikerült gólt szerezni a tompaiaknak.


A szünet után megváltozott a játék képe és a kalocsaiak nagyobb lelkesedéssel léptek pályára.

„A második félidőben úgy éreztem, ha sikerül gólt rúgnunk, akkor akár három ponttal térhetünk haza, de nem voltunk elég pontosak a kapu előtt, és ismételten öt méterről sikerült kihagynunk a kihagyhatatlannak tűnő lehetőséget, amelyet talán a sáros talajnak is köszönhetünk, így összességében a 0-0 egy reális eredmény.” – nyilatkozta a mérkőzés után Tóth edző, aki szerint az egy pont jó eredménynek számít idegenben, főként a Tompa csapatával szemben.

Még két mérkőzés vár a fiúkra, az egyik a Kiskőrös elleni hazai rangadó, a másik pedig a dusnoki mérkőzés. Az edző szerint hazai pályán okozhatnak meglepetést a fiúk, a szomszéd várban pedig szinte csak a győzelem az elfogadható és akkor talán előrébb léphetnek a mostani 9. helyhez képest.


Poli-Farbe megye I. osztály
1.
Ladánybene
12
10
2
0
37-8
32
2.
Izsák
12
9
3
0
33-8
30
3.
Orogvány
12
9
2
1
34-7
29
4.
Kiskőrös
13
8
4
1
23-9
28
5.
Soltvadkert
13
7
2
4
20-14
23
6.
Tompa
13
5
4
4
30-18
19
7.
Kerekegyháza
13
5
4
4
15-19
19
8.
Akasztó
13
5
3
5
20-24
18
9.
Kalocsa
13
5
2
6
18-18
17
10.
Bácsalmás
12
3
2
7
31-32
11
11.
Kiskunfélegyháza
12
2
4
6
9-29
10
12.
Kunszállás
12
2
3
7
13-27
9
13.
Harta
12
2
3
7
14-31
9
14.
Dusnok
13
2
3
8
10-31
9
15.
Solt
13
2
2
9
21-44
8
16.
Kiskunhalas
12
2
1
9
11-20
7



 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére