Kalohírek

 

Rangadón győztek

2009. november 17.,kedd 20:00  | 
Vasárnap a Kiskőrös gárdájával játszott rangadót a Kalocsai Futball Club csapata, akik becsülettel küzdöttek és Tóth Róbert szerint maradéktalanul végrehajtották az edzői utasításokat. Igaz egy 11-est kihagytak, de Unyi Norbi találatának köszönhetően 1-0-s győzelmet arattak, így itthon maradt a három pont. Ezzel már hatodik helyen állnak a fiúk a tabellán.
Megosztás: 

KFC: Dávid, Naftz, Halászi, Szabó V., Balogh T., Unyi, Farkas K. (Tamás I), Turcsik, Vuits (Mácsai), Tóth A. (Farkas T.), Kerekes

Edző: Tóth Róbert
Gólszerző: Unyi Norbert


„Nagyon kemény ellenféllel találkoztunk ebben a fordulóban, és én úgy érzem esélyt sem adtunk nekik a győzelemre. Becsülettel küzdött a társaság és maradéktalanul végrehajtották a taktikát, amit megbeszéltünk a meccs előtt, ami egyébként úgy szólt, hogy tartsuk távol az ellenfelet a kapunktól, és ha lehetséges, már a saját térfelükön szerezzünk labdát. Azt hiszem nem volt olyan ember, aki kilógott volna a taktikai elképzelés megvalósításából, és maradéktalanul elégedett vagyok a hozzáállással.” – értékelte focistái játékát Tóth Róbert, aki hozzáfűzte, hogy támadásszervezésben a várakozások alatt teljesítettek a fiúk.

Igaz, 1-0-s állásnál volt lehetősége a KFC-nek, hogy tizenegyesből gólt szerezzen, azonban a kapus kivédte Halászi lövését.

„Azt hiszem elégedettek lehetünk az eredménnyel, ami az utolsó meccs előtt nagyon jól jött. Egy összeszedett társasággal és pontosabb támadó játékkal akár három pontot is szerezhetünk Dusnokon az utolsó fordulóban.” – mondta el az edző.

Ifi csapatunk vasárnap döntetlent játszott a kiskőrösi gárdával, azonban a jól sikerült idénynek köszönhetően a Márton Zsolt vezette csapat a harmadik helyet szerezte meg magának.

„Olyan ifi csapattal kezdtük el a munkát akik teljesen fiatalok, hiszen nálunk csak egy túlkoros szerepel annak ellenére, hogy akár öt 19-20 éves játékos is lehetne a pályán, azonban mi a fiatalokra építkezünk és velük próbálunk olyan munkát végezni, hogy minél több ügyes gyereket tudjunk majd adni a felnőtt csapatnak. Úgy gondolom kezd összeállni a csapat, hiszen a sok sérült ellenére egyre ügyesebben, egyre bátrabban játszunk, de kell még egy fél év arra, hogy olyan csapatot hozzunk össze, akikkel ott tudunk lenni az élmezőnyben.” – nyilatkozta Márton edző, aki elmondta, hogy a mostani döntetlennel is a harmadik helyen állnak a tabellán.

Poli-Farbe megye I. osztály

1.

Ladánybene

14

12

2

0

45-11

38

2.

Orgovány

14

10

3

1

37-8

33

3.

Izsák

14

9

3

2

36-14

30

4.

Kiskőrös

14

8

4

2

23-10

28

5.

Soltvadkert

14

8

2

4

21-14

26

6.

Kalocsa

14

6

2

6

19-18

20

7.

Tompa

14

5

5

4

30-18

20

8.

Kerekegyháza

14

5

4

5

15-20

19

9.

Akasztó

13

5

3

5

20-24

18

10.

Bácsalmás

13

4

2

7

35-32

14

11.

Kiskunfélegyháza

14

3

4

7

13-38

13

12.

Kunszállás

13

3

3

7

20-28

12

13.

Dusnok

14

3

3

8

12-32

12

14.

Harta

13

2

3

8

14-35

9

15.

Solt

14

2

2

10

22-46

8

16.

Kiskunhalas

14

2

1

11

14-28

7

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére