„A bajnokság kezdetéig még szeretnénk sokat labdázni, különböző labdás feladatokat végrehajtani de a támadásvezetést és a védekezést is kell gyakorolnunk. Reméljük ezt minél hamarabb lehetővé teszi számunkra az időjárás, hiszen a havas pályán csak erőnléti edzéseket tudunk végezni.” – mondta el Tóth Róbert, aki szerint nem lesznek könnyűek a szezon első mérkőzései.
„Az első mérkőzést a Solt ellen kell megvívnunk, ami a tabella szerint nem mutatkozik nehéznek, de tudjuk, hogy egy kieső csapat ellen mindig összeszedettebben kell pályára lépni, mert otthon mindent megtesznek majd a soltiak a győzelemért. Rögtön a tavaszi forduló elején jön Kalocsára a Soltvadkert gárdája és az Orgovány de az elején túl leszünk az első helyen lévő ladánybene elleni összecsapáson is. Mi mindent megteszünk azért, hogy minél több pontot szerezzünk az első fordulókban.” – hangsúlyozta Tóth edző.
D.E.
Javában tart a felkészülés a Kalocsai Futball Clubnál, ahol talán mostanra véglegesnek mondható az új keret, amelynek tagja lett Kalló Péter Hartáról, és Szigli Gábor Bajáról de két ifista, Gyutai Gábor és Sára Dávid is játéklehetőséget kap a felnőtt csapatban. A zord időjárási viszonyok ellenére is megkezdték a KSE pályán az edzéseket a KFC játékosai, akik nemcsak a hóban erősítenek, hanem Szekszárdon műfüves pályán is lehetőségük nyílik más csapatokkal szemben a labdajátékot is gyakorolni, amely segít Tóth Róbert edzőnek a döntésben ahhoz, hogy az új játékosok mely posztokon lépjenek majd pályára.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!

