Kalohírek

 

Elkezdődött a bajnokság

2010. március 11.,csütörtök 14:41  | 
A Solt elleni mérkőzéssel vette kezdetét a megye I-es labdarúgó bajnokság, amelynek már legelső mérkőzése nem várt eredményt hozott. A tabella utolsó helyén álló csapattól három ponttal kellett volna hazatérni a KFC gárdájának, ezzel szemben 6-2-es vereséggel és 0 ponttal tértek haza labdarúgóink, akik bár nem szereztek pontot még mindig a tabella 6. helyén állnak.
Megosztás: 


Solt – Kalocsa 6-2

KFC:
Dávid J., Kalló P., Mácsai P., Nasz B., Sziegl G., Balogh T., Farkas K., Vinkó M., Frei M., Turcsik B., Tóth A., Sára G.

Gólszerző: Sziegl Gábor 2

Edző: Tóth Róbert


Tóth Róbert a csapat edzője az utolsó, Császártöltés elleni edzőmeccs után még bizakodó volt, hiszen erőnlétileg jól felkészítette a csapatát és az új játékosok is kellően beilleszkedtek. Mindezt igazolta az is, hogy három edzőmérkőzés alatt 14 gólt rúgtak. „A győzelem reményében utazunk Soltra.” – mondta az edző, aki csalódottan tért haza, pedig már az első percben megszerezték focistáink a vezetést Sziegl Gábor jóvoltából, akinek jól sikerült debütálása. Rajta kívül nem sikerült másnak gólt szerezni és Tóth edző egyedüliként az ő játékával volt elégedett. „Csapatszinten mondtunk csődöt!” – értékelte futballistái teljesítményét az edző, aki reméli, hogy a Soltvadkert csapata ellen tudnak szépíteni. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a forduló első mérkőzéseibe ne szerezzünk pontot.” – hangsúlyozta. Az eddigi megszokott menetrendtől eltérően az idei szezonban főként szombaton fog pályára lépni a KFC csapata, akik továbbra is várják a szurkolókat a pálya szélére nemcsak hazai, de az idegenbeli mérkőzésekre is.

Poli-Farbe megye I. osztály sorsolása

03. 13. (szombat)

14:30

Kalocsa – Soltvadkert

03. 20. (szombat)

15:00

Kalocsa – Orgovány

03. 27. (szombat)

16:00

Ladánybene – Kalocsa

04. 03. (szombat)

16:30

Kalocsa – Kiskunfélegyháza

04. 11. (vasárnap)

16:30

Bácsalmás – Kalocsa

04. 17. (szombat)

17:00

Kalocsa – Akasztó

04. 24. (szombat)

17:00

Kerekegyháza – Kalocsa

05. 01. (szombat)

17:00

Kalocsa – Harta

05. 09. (vasárnap)

17:00

Kunszállás – Kalocsa

05. 15. (szombat)

17:00

Kalocsa - Kiskunhalas

05. 23. (vasárnap)

17:00

Izsák – Kalocsa

05. 29. (szombat)

17:00

Kalocsa – Tompa

06. 06. (vasárnap)

17:00

Kiskőrös – Kalocsa

06. 13. (vasárnap)

17:00

Kalocsa - Dusnok

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére