Kalohírek

 

Gőzerővel készül a KFC

2010. július 28.,szerda 10:30  | 
Szombaton hazai pályán fogadta a Császártöltés csapatát a Kalocsai Futball Club gárdája, akik az elmúlt hetekben gőzerővel kezdték meg a felkészülést a következő bajnoki szezonra. A Márton Zsolt vezette alakulat a felkészülési mérkőzésen kénytelen volt Szabó Vili és Kerekes Krisztián nélkül pályára lépni, de Unyi Norbi „beugrásának” köszönhetően 4-3-as győzelmet arattak a töltési gárda felett, akik az első játékrész 3-0-s eredménye után lassan de biztosan feljöttek a második félidő végére.
Megosztás: 

„A találkozó célja főként az volt, hogy csapatjáték szinten léphessünk egyet előre. Ez sikerült. Végig bírtuk erővel a mérkőzést, és a hajrában is jól szerepeltek a fiúk. Az első félidei teljesítményükkel maximálisan elégedett vagyok.” – nyilatkozta a portálnak Márton edző, aki hozzáfűzte, hogy nem volt könnyű a győzelem, hiszen a Császártöltés megfelelt a Megye I-es elvárásoknak.

„Számomra a felkészülési mérkőzések alatt nem az eredmény a fontos, hanem az a lényeg, hogy amit az edzésen gyakoroltunk az látszódjon a pályán is. Legyen szó erőnlétről vagy éppen labdakezelésről. A töltés elleni küzdelem úgy vélem nagyon jól szolgálta a felkészülésünket.” – nyilatkozta Márton, aki most küldte először pályára Balogh Viktort, aki ősztől ismét a Kalocsa csapatát erősíti majd.

„Viktor a serdülő bajnokságban futballozott nálunk, majd elkerült Paksra, de a következő szezontól ismét a KFC-nél játszik.” – mondta az edző, aki számára még mindig nagy kihívást jelent, hogy csatár poszton nem igen tud válogatni a játékosok közt. „Tóth Andrison kívül csak két fiatal Sára és Lichtenberger közül tudok választani, ezért keresem azt a felállást, amely a legmegfelelőbb lesz a csapat számára.” – hangsúlyozta Márton, amelyre a következő időszakban lehetősége is nyílik, hiszen a héten három mérkőzés is vár futballistáinkra.

Szerdán Császártöltésre utaznak, a hétvégén pedig Dusnokon a Báló József Emléktorna keretében lépnek pályára, ahol a házigazda Dusnok mellett Őcsény és Szakmár csapataival kell megküzdeniük.

D.E.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére