Kalohírek

 

A Báló József Emléktornán hangolódtak

2010. augusztus 05.,csütörtök 16:06  | 
Gőzerővel készülnek a következő szezonra a Kalocsai Futball Club játékosai. A Márton Zsolt vezette formálódó alakulat az elmúlt hétvégén, Dusnokon lépett pályára a Báló József Emléktorna keretében, ahol a Szakmár gárdájával játszották a döntő mérkőzést.
Megosztás: 

A KFC gárdája két mérkőzést játszott Dusnokon, először az Őcsény csapatával, melynek végeredménye 6:2 lett a kalocsaiak javára. A gólszerzők: Farkas Krisztián 3, Báló Ferenc 1, Vörös Tamás 1, Nasz Balázs 1. Másnap, vasárnap játszottunk a Szakmár csapatával, ahol sajnos kikaptunk 2:1-re, gólszerzőnk Tóth András volt. A vereség előzménye, hogy Márton edző tervei szerint ez a hét lett volna a legerősebb a felkészülésben, és ennek szellemében is dolgozott a csapat. A döntő a hatodik edzésnapon volt, és erre a napra igen elfáradt a csapat, főként fejben. „Ez eléggé meghatározó volt a játék szempontjából, nem tudtuk azt a játékot játszani, amit szerettünk volna. Tompák voltunk, nem voltunk frissek, fejben nem tudtunk koncentrálni a jó megoldásokra, és ennek meg is lett az eredménye. Két nagyot hibáztak a védők, emiatt esett a két potyagól, hiába próbáltunk egyenlíteni, nem sikerült.”- tudtuk meg Márton Zsolttól.

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett a formálódó csapat játékával az edző a következőket nyilatkozta: „Nagyon az elején vagyunk a munkának, nagyon sok új játékosunk van, össze kell rakni újra a csapatot. Illetve mérkőzésről mérkőzésre sokan hiányoznak. Azokkal a játékosokkal nem tudunk felállni, akiket majd a bajnokságon is játszatni szeretnék. Ezért nagyon nehéz dolgunk van. Mindenféleképpen előre kell lépnünk védekezésben, ez csapatszinten értendő, labdatartásban, és labdabiztonságban. Ebben a 3-4 hétben legfőképp az előrelépés szakaszában voltunk, az előttünk álló két hétben pedig labdabiztonság és játék tekintetében vannak még elmaradásaink. Remélem, ebben a két hétben elérjük azt a szintet, ami kívánatos Megye I - ben.”

Szerdán visszavágót játszott a KFC Császártöltésen, ahol a végeredmény 6:1 lett a Kalocsa javára. Góllövők: Kerekes 3, Farkas K., Kárpi, Szára. Ezen a mérkőzésen nagyjából az a gárda tudott szerepelni, akikre Márton edző a bajnokságon is számít. Nagyon összeszedetten és jól játszott a csapat.

Soron következő felkészülési mérkőzések:
Szombaton 9 órakor az ifi, 11 órakor a Paks U19-es gárdáját fogadjuk.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére