Kalohírek

 

A környék focijából: Megyei II-III. osztály

2011. október 07.,péntek 16:09  | 
Október első vasárnapján már az ősz hetedik játéknapján találkoztak egymással városkörzetünk alacsonyabb osztályú futballcsapatai, ahol ezúttal is közönségszórakoztató ütközetekben döntöttek a mérkőző felek a bajnoki pontok sorsáról.
Megosztás: 

A megyei másodosztály Déli csoportjában szereplő négy Kalocsa környéki gárdánk ezúttal pályaválasztó volt, eredményeik a következők:
Hajós – Bajaszentistván 4-3 (4-0) g.: Kovács T., Gyűrűsi, Czuczu, Schindler;
Miske – Érsekcsanád 4-0 (1-0) g.: Tamaskó 2., Szeitz Cs., Follárdt;
Dusnok – Kisszállás 0-0;
Szakmár – Bácsborsód 9-2 (6-2) g.: Gillich R. 5, Rab 3, Kalló P.

A hajósiak végre győzelemnek örülhettek hazai pályán, és ezzel pontjaik számát nyolcra szaporították.
Az újonc Miske gond nélkül intézte el a szebb napokat is megélt „Csanádot”, és már 13 pontnál tart a Follárdt-bandérium.
A Dusnok ezúttal nem tudott betalálni százas ziccerekből sem, ám az is igaz, hogy legalább három büntetőtől fosztotta meg őket Vörös játékvezető.
A szakmári tizenegy gólszüretet tartott, és azt a „Borsódot” verte 9-2-re, amely még veretlenül állt az ősz eddigi találkozói során.

A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában az őszi hetedik fordulóban a tizenkét együttes a következő párosításban meccselt egymással:
Öregcsertő KSE – Kecel Senior FC 3-1;
Géderlak KSE – Apostag KSE 9-1;
Akasztó FC – Újtelek SE 3-0;
Homokmégy KSE – Fajsz SE 0-7;
Bátya SE – Dunaszentbenedek KSE 1-2;
Uszód KSE – Dunapataj KSE 4-0.

A Géderlak továbbra is vezeti a tabellát az Uszód és a Fajsz előtt, a forduló meglepetését pedig a Benedek szolgáltatta bátyai győzelmével, amelyre csak kevesen számítottak a csoport erőviszonyait ismerők közül.




További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére