Az első döntetlen az ősz során: Solt – KFC 1-1 (0-1)
2011. november 02.,szerda 09:12 |Az eddigi szerzett 16 pontjával a Márton-társulat ötödik a táblázaton a 13 csapatos mezőnyben és minden esélye megmaradt arra, hogy az élcsoportban végezzen az őszi zárásra.
Az október 29-i, szombati solti összecsapásra titkon a győzelem reményében utazott a KFC, hiszen az eddigi „őszi mutatói” alapján jobban állt a házigazda Soltnál. Igaz, sérültjei még nem jöttek rendbe, ezért használtuk a győzelem „reményében” megállapítást.
Aztán minden a legjobban kezdődött, hiszen Vuits Viktor góljával már a találkozó 9. percében vezetést szerzett a Kalocsa, mely előnyt az első játékrészben végig megőrizték a fiúk. A mérkőzés 60. percében Újvári büntetőből egalizálta a Solt részéről az állást (1-1), pedig akkor már emberelőnyben játszott a vendég KFC, Papp 49. percben történt kiállítása miatt. Ámán spori aztán megváltoztatta a kiállítási arányt is, hiszen a 67. percben előbb Kerekest, majd a 70. percben Sallait is zuhanyozni küldte, így a kiállítások számát tekintve hazai, a végeredményt tekintve pedig döntetlen eredmény született a lefújásra.
Ifistáink őszi elsőségre törnek
Jó hír, hogy a kalocsai ifisták 5-0 arányban nyertek Gyutai, Fábián, Kákonyi, Balogh, Rakiás góljával, és átvették a vezetést a megyei tabellán. A Gyuricza János edzette fiatalok (képünkön) ezzel nagy lépést tettek „az ősz bajnoka” cím megszerzéséért.
Solt – KFC 1-1 (0-1)
100 néző, vezette: Ámán
Kalocsai FC: Sziládi – Pandúr, Nasz, Kerekes, Mácsai – Kohány B., Balogh T. (Fürj), Báló, Sára (Vuits A.) – Tóth A. (Kárpi), Vuits V.
Edző: Márton Zsolt
A XI. forduló további eredményei:
Szeremle – Izsák 1-1
Kiskunhalas – Tompa 0-6
Kiskőrös – Híd SC 2-0
Bácsalmás - Harta 2-1
Soltvadkert – Kunszállás 0-2
