Igaz, a futballban nincs „ha”, és matematikai logika – mi hatost vágtunk a Tompának, a határ menti alakulat pedig pont ennyit a csipkevárosi pályán a Halasnak –, ám mindenki abban bízott, hogy Vuitsék majd „megfirkálják” a halasi bekkeket és Sára, Kárpi, Tóth Andris, Vuits közül, majd csak valaki betalál. Nos, ez annyira nem jött be, hogy a november 5-i összecsapás elején inkább a vendég halasiak játéka érvényesült, ami a negyedóra végére egy lesgyanús szituáció utáni gólban realizálódott (0-1).
A folytatásban aztán az addig is gyermeteg hibák sokaságát vétő ifjú Atyánszki bíró, asszisztensével történt konzultációja után Mácsait piros lappal zuhanyozni küldte. Azért azt el kell ismerni, hogy a meccs elejétől nyögvenyelősen, elképzelés nélkül, ötlettelenül játszott a Kalocsa, majd Tóth Andris is megsérült és lekéredzkedett. Érdekes módon, a tíz emberre fogyatkozó mieink, egyre jobban belelendültek és kezdték magukhoz ragadni a kezdeményezést, kiegyenlített lett a játék.
.jpg)
A második játékrészben a mindent egy lapra feltevő mieink egyre több támadást vezettek és kezdték beszorítani ellenfelüket. A kalocsai mezőnyfölény egy kapu előtti kavarodásból Fürj révén gólt eredményezett (1-1), amikor még 8 perc volt hátra a lefújásig. Aztán jött az utolsó percek tűzijátéka és öt egymás utáni kalocsai sarokrúgás. A KFC ekkor a saját 16-osához szegezte ellenfelét, és csak a szerencsén múlott, hogy a „láberdőben” nem talált utat lövéseink nyomán a laszti a vendégek hálójába.
Kalocsai FC – Kiskunhalas 1–1 (0–1)
100 néző, vezette: ifjú Atyánszki
Kalocsai FC: Antóni – Pandúr, Nasz, Báló (Kovács P.), Mácsai – Sára (Frei), Kohány B., Balogh T., Vuits V. – Tóth A. (Fürj), Kárpi.
Edző: Márton Zsolt
Ifjúsági eredmény: 1–1. Gólszerző: Rakiás Milán.
Mivel a Halas egy héttel korábban hazai pályán megsemmisítő 6-0-s vereséget szenvedett, ezért még az örök kétkedő kalocsai szurkolók is győzelmet reméltek a tartalékos Márton-tanítványoktól.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
