Hatodik helyen zárta az őszt a KFC a bajnokságban
2011. november 22.,kedd 10:28 |6. KFC 12 5 3 4 21–17 18
A Márton Zsolt edzette csapatunk igen változatos őszi szezont tudhat maga mögött, hiszen ha górcső alá vesszük a tizenkét fellépésüket, érdekes megállapításokat tehetünk. A Kalocsa ugyanis győzelem – vereség – győzelem „ritmusban” kezdte a bajnokságot és ezzel hat pontot szerzett három forduló után, ami elfogadhatónak tűnt az erőviszonyok ismeretében. Ezt a szériát sajnos egy három fiaskót hozó etap követte– 2–5 a Soltvadkert, 0–1 a Harta, majd 0–1 az Izsák ellen –, ami összesítésben továbbra is mindössze hat pontot jelentett, de most már hat forduló után. És ekkor jött, talán a legrosszabbkor a szabadnap, amivel méginkább tempóhátrányba kerültünk az élmezőnyhöz képest. Szerencsére mindezt egy három győzelemmel jegyzett szárnyalás követte – legyőztük a Félegyházát, a Szeremlét és a Bácsalmást –, így kilenc meccs után öt győzelemmel és négy vereséggel álltunk. Ezzel felzárkóztunk a középmezőny élére, amit az utolsó fordulóban elért három döntetlenünkkel meg is tartottunk az őszi zárásra. Így az elfogadható hatodik helyről várhatjuk a tavaszi folytatást, ami dicséretes teljesítés a sok őszi sérült és hosszú hetekre maródi játékosaink ismeretében. Ha tavaszra teljes létszámban hadra fogható lesz majd a Márton – alakulat, akkor bizakodhatunk egy még eredményesebb folytatásban, amivel megszilárdíthatjuk helyünket a bajnokság legfajsúlyosabb együttesei között, az élmezőnyben.
Az őszi végeredmény:
|
Hely |
Csapat |
M |
GY |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
|
1. |
HÍD SC |
12 |
10 |
1 |
1 |
32 |
6 |
26 |
31 |
|
2. |
KUNSZÁLLÁS SE |
12 |
8 |
1 |
3 |
27 |
13 |
14 |
25 |
|
3. |
SOLTVADKERTI TE |
12 |
7 |
3 |
2 |
32 |
17 |
15 |
24 |
|
4. |
IZSÁKI SÁRFEHÉR SE |
12 |
6 |
3 |
3 |
20 |
17 |
3 |
21 |
|
5. |
HARTA SE |
12 |
5 |
4 |
3 |
24 |
10 |
14 |
19 |
|
6. |
KALOCSAI FC |
12 |
5 |
3 |
4 |
21 |
17 |
4 |
18 |
|
7. |
KISKUNHALAS FC |
12 |
5 |
2 |
5 |
16 |
25 |
-9 |
17 |
|
8. |
KISKŐRÖS LC |
12 |
4 |
3 |
5 |
18 |
29 |
-11 |
15 |
|
9. |
SOLTI FC |
12 |
4 |
2 |
6 |
20 |
23 |
-3 |
14 |
|
10. |
BÁCSALMÁS PVSE |
12 |
3 |
5 |
4 |
13 |
16 |
-3 |
14 |
|
11. |
TOMPA SE |
12 |
3 |
4 |
5 |
35 |
26 |
9 |
13 |
|
12. |
SZEREMLE SK |
12 |
1 |
1 |
10 |
7 |
48 |
-41 |
4 |
|
13. |
KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK |
12 |
0 |
2 |
10 |
8 |
26 |
-18 |
2 |
Most jöjjön a téli pihenő, a regenerálódás, a bejglik és halászlevek időszaka, no meg a teremfoci pezsdítő hatása, hogy aztán a januári felkészüléstől újult erővel vághasson neki a csapat a tavasz kihívásainak, egy még biztatóbb és sikerekben gazdagabb jövőnek.
Tamás Ferenc
