Megyei II. osztály Déli csoport – Szomszédvárak, ha összecsapnak
2011. november 24.,csütörtök 09:36 |Itt lehet eső, lehet sár, ezek a szomszédvári derbik az aktuális helyezésektől függetlenül mindig rangadónak számítanak, amire a törzsszurkolók is fokozottan készülnek. Nos, ennek függvényében kiélezett nagy csatára, szoros és izgalmas mérkőzésekre számítottak a drukkerek, ami inkább a Miske – Dusnok találkozón realizálódott, mert a Hajós – Szakmár 90 perc már félidőre eldőlt a vendégek javára. De nézzük sorjában.
Az ezüstérmes helyen álló, Sáfrán Feri vezette dusnokiak a miskei „marakodó stadion” poklában meccseltek, ahol a félidei 0-0-s döntetlen után a végeredmény is remi lett.
Miske – Dunok 2–2 (0–0) g.: Tamaskó, Tam,ás K., illetve Bolvári D., Bárdos L.
Rácz Béla „spori” igazán „kézbentartotta” a mérkőzést, hiszen adott egy „tizit” a vendégeknek, majd a hazaiaknak is, sőt kiállított egy muskétást a Miskéből, egyet pedig a dusnokiak soraiból is, miközben majdhogynem ő hozta a meccset „ ikszre ”. Igaz, kellett ehhez Tamás Krisztián is, aki az utolsó percben fejesgóllal mentett pontot a hazaiaknak.
Az ezüstéremre hajtó dusnoki alakulat
A borvárosban a papírforma érvényesült.
Hajós – Szakmár 0–2 (0–2) g.: Rab, Kövesdi.
Itt már az első játékrészben két remek szabadrúgásgól döntött a három pont sorsáról, de a halkan tegyük hozzá, ha a „sváboknál” az egykori remek hálóőrük Tasnádi „ Bubu ” véd, talán egyikből sem lett volna gól.
A szezonzárón a Miske a listavezető Császártöltés otthonába látogat, míg a Dusnok éppen a Hajóst fogadja, a Szakmár pedig az újabb három pont reményében Bokodra utazik a november 27-i vasárnapon.
