Kalohírek

 

Szellemi kulturális örökség lehet a busójárás

2008. október 30.,csütörtök 19:23  | 
Megalakult a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága, Hiller István oktatási és kulturális miniszter felkérésére az elnöki posztot Csák Ferenc, az OKM kultúráért államtitkára tölti be. A bizottság elsőként a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudását és tevékenységét, valamint a mohácsi busójárást javasolta felvenni a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
Megosztás: 

A javaslatok alapján véglegesíti majd a listát a tárca vezetője. A bizottság legfontosabb feladata összeállítani a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékét, továbbá ajánlást tenni arra, hogy mely elemeket jelöljék az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, illetve a sürgős védelmet igénylő szellemi kulturális örökség listájára - közölték. A szakmai testület elősegíti, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzése Magyarországon széles körben elfogadott és elismert eszmévé váljék. A bizottság az alakuló ülésen elfogadta a nemzeti jegyzékbe és a listákra való felkerülés kritériumrendszerét, az elbírálás módját. Döntöttek konkrét jelölésekről is.

Elsőként a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudását és tevékenységét, valamint a mohácsi busójárást javasolták felvenni a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, az utóbbit az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára is. A miniszter szakmai tanácsadó testületeként működő bizottságba tagokat delegáltak a vidékfejlesztésért, a gazdaságért, a külügyért, az önkormányzatokért felelős tárcák és természetesen az OKM is.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Országos Széchényi Könyvtár, a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet, az MTA Néprajzi, Zenetudományi, Nyelvtudományi és Irodalomtudományi Intézete, a Magyar UNESCO Bizottság titkársága, a Néprajzi Múzeum, a Szentendrei Skanzen, a Debreceni, a Pécsi és a Szegedi Egyetem kulturális antropológiai tanszéke, az önkormányzati szövetségek és az Európai Folklór Központért Egyesület szintén delegált tagokat a bizottságba.

Az UNESCO államai - hosszas előkészítő munka után - 2003-ban nemzetközi egyezményt írtak alá, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez. Ehhez csatlakozott a 2006. évi XXXVIII. törvény megalkotásával a magyar Országgyűlés.

Forrás: Múlt-kor/MTI

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére