Kalohírek

 

Csak a lányok öröklik az apák vonzó vonásait

2008. október 31.,péntek 16:57  | 
A jóképű férfiak nem örökítik át arcvonásaikat fiaikra, hozzájárulnak ugyanakkor ahhoz, hogy lányaik csinosak legyenek - derül ki egy brit kutatásból.
Megosztás: 

Pszichológusok szerint mindkét szülő befolyásolja, mennyire lesz vonzó a lányuk, a férfiszépség azonban nem örökölhető. A férfias apák átadják maszkulin vonásaikat fiaiknak, az általában vonzónak talált arcvonásokra azonban ez nem érvényes. A St. Andrews Egyetem kutatói több mint száz férfi és ugyanennyi női hallgató fényképét gyűjtötték össze, a vér szerinti szüleikről készült fotókkal együtt. Mindegyiket osztályozták vonzóság, valamint férfiasság/nőiesség szempontjából. A felsőoktatási intézmény professzora, David Perrett elmondta: korábban úgy gondolták, hogy egy nő azzal fokozza saját szaporodási sikerességét, hogy szexi, vonzó társat választ, akinek a vonásai a következő férfigenerációban is megjelennek, ellenállhatatlanná téve annak tagjait a nők szemében. A mostani tanulmány megállapításai azonban ellentmondanak ennek, mert a maszkulin, férfias jellegzetességek ugyan öröklődnek apáról fiúra, a jóképűséggel kapcsolatba hozott arcvonások azonban nem - anyáról fiúra sem. A professzor szerint a dolog magyarázata az lehet, hogy a nők nagyon különböző típusú arcokat tartanak vonzónak, viszont a hosszú távú partnerkapcsolat, a családalapítás szempontjából egyöntetűen preferálják a maszkulin vonásokat.

Forrás: inforadio.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére