Kalohírek

 

Jégpálya készül a Kubikus parkban

2010. február 04.,csütörtök 16:58  |   
A téli sportok kedvelői bizonyára örömmel fogadták a hírt, hogy a Kubikus Parkban jégpálya kialakításába kezdett az önkormányzat a Tűzoltóság és a Városi Kommunális Intézmény közreműködésével.
Megosztás: 

A KoMiKa munkatársai a hét elején – a szintezést követően - már elkészítették a pálya alapját képező támfalat, amelybe fóliát fektettek, hogy lezárják a vizet. Az így keletkezett területet rétegesen kell feltölteni vízzel, így tíz centiméterenként szivattyúzzák a Vajas vizét a tűzoltók. Ha az időjárás is kedvez majd, és igazi mínuszok lesznek, akkor napokon belül birtokba vehetik az új jégpályát a téli sportok szerelmesei.

Borbély Gábor önkormányzati képviselő a portált arról tájékoztatta: „Többek között én is a kezdeményeztem a tűzoltó parancsnoknál, Istella Zsoltnál és a Kommunális Intézmény vezetőjénél Vörös Antalnál, hogy egy régi szokást felelevenítve a Kubikus park kihasználatlan részét árasszuk el a Vajas vizével és ezzel nyújtsunk a helyi téli sportok kedvelőinek sportolási lehetőséget.” Emellett a képviselő hangsúlyozta: „Azért tartom jó ötletnek, mert személyesen is láttam tavaly, hogy mekkora sikere volt, mikor a dunapataji önkormányzat ugyanezt megtette Szelid – Húsfokán, és több száz ember, köztük nagyon sok kalocsai is, jól érezte magát. Nagyon örülök, hogy ez a kezdeményezés megvalósult, és a kalocsaiaknak lehetőségük lesz Kalocsán korcsolyázni.”


R.R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére