Kalohírek

 

Whitney ismét romokban

2010. február 24.,szerda 15:18  | 
A hosszú éveken át tartó züllés komoly következménnyel járt Whitney Houstonnál - elvesztette csodás hangját, és a fejével is gondok vannak.Több mint két évtized után állt ismét színpadra Ausztráliában Whitney Houston, de a nézői azt kívánják, bárcsak ne tette volna. A negyvenhat esztendős díva ugyanis kritikán aluli koncertet adott, ami nemcsak magához, de még Britney playback fellépésihez képest is gyenge volt. Egyetlen számot sem tudott rendesen elénekelni, a hangja mindig elcsuklott, és néhány dal után húsz perces szünetet tartott, hogy összeszedje magát.
Megosztás: 

A legnagyobb blama viszont mégis az volt, amikor világslágere, az I Will Always Love You közben megállt erőt gyűjteni a fináléhoz, amihez elkél a tüdő. De nemcsak az orgánumával voltak gondok, látszott rajta, hogy nem nagyon tudja, hol van, és nem is igazán törődött vele. A közönséghez egy szót sem szólt, és a zenekara egy részét is képtelen volt bemutatni, pedig lassan egy éve játszanak mögötte. Tehát nem csoda, hogy a nézők egy része még jóval az utolsó szám előtt távozott.

Whitney vesszőfutása nem most kezdődött. Az elmúlt éveket alkoholizálással, drogozással, és férjétől, Bobby Browntól való meneküléssel töltötte. A válásuk után a menedzsmentje ugyan kicsit összeszedte az egykori szupersztár széthullott darabjait, de nem tartott sokáig az újabb tündöklése. Tavaly nyári visszatérése óta még egyetlen normális koncertje sem volt, ami után több lett volna a boldog rajongó, mint az elégedetlenkedő.

Forrás: storyonline.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére