Kalohírek

 

Nem vett fel fehérneműt a First Lady

2010. március 04.,csütörtök 11:59  | 
A franciák nyugodtan feloszlathatják a hadseregüket, mert a miniszterelnökné, Carla Bruni bármelyik ország vezérét meglágyítja, főleg, ha nincs rajta alsónemű. Ahogy kutyából nem lesz szalonna, úgy modellből sem lesz szégyenlős háziasszony. Még akkor sem, ha történetesen a francia miniszterelnök felesége, aki a világ sorsát érintő megbeszéléseken vesz részt. Carla Brunit ugyanis nem hatotta meg az orosz állam vezetőjének látogatása, és a hasonló eseményeket övező szigorú protokoll előírások.
Megosztás: 

Ő kiválasztotta egyik új ruháját, viszont a melltartóját a fiókban hagyta, mert az nem illet az öltözéke alá. Ennek következményét, vagyis a textilen átütő melleit mindenki láthatta, így Dmitrij Medvegyev is, akinek egyből jó kedve lett Carla jelenlététől. Később pedig még jobban vigyorgott a mogorva szentpétervári. A francia First Lady ugyanis bugyit sem vett fel, ami tisztán kivehető volt, amikor leült az asztalhoz, és az estélyije rásimult a fenekére.

Sarkozyné látványa ugyan elég kellemes, viszont országa egyes lakói nem örülnek neki, hogy ennyire merészen öltözködik. Szerintük így a külföldi politikusok kevésbé veszik komolyan az elnököt, mert ha az asszonyt nem tudja megregulázni, akkor ugyan mi mást tudna elintézni világszinten. Arra viszont nem gondolnak, hogy Nicolas talán direkt nem akarja bő ruhákba belekényszeríteni csinos nejét, mert így mindig van egy adu a tarsolyában, akitől még a tank csöve is meglágyul.

forrás: storyonline

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére