Kalohírek

 

George Michael elismerte, hogy kábítószer hatása alatt vezetett

2010. augusztus 25.,szerda 11:20  | 
Bevallotta George Michael a bíróság előtt, hogy marihuána hatása alatt vezette autóját London egyik elegáns negyedében júliusban, amikor belerohant egy üzlethelyiségbe. A bíró fél évre bevonta a brit világsztár jogosítványát, és figyelmeztette, hogy akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat, amikor szeptember 14-én kihirdeti ügyében az ítéletet.
Megosztás: 

"Ön rendkívül rosszul vezetett, és baleset történt. Három éve már elítélték egyszer" - emlékeztetett rá a bíró. Az énekest 2007-ben két évre eltiltották a vezetéstől és százórányi közmunkát szabtak ki rá, mivel ital, illetve drog befolyása alatt ült a volán mögé. A 15 perces tárgyalás során az énekes csupán azért szólalt meg, hogy azonosítsa magát, és elismerje felelősségét.

A rendőri beszámoló szerint július 4-én hajnalban Range Rover autójának kormánya mögött ülve találtak rá a sztárra, aki kocsijával egy hampsteadi fotóüzletnek ütközött. A helyszínelő rendőr megállapította, hogy teljesen ki van ütve, erősen izzad és tágak a pupillái. Előállítása után kiderült, hogy marihuánás cigaretták vannak nála.

A vizsgálat során alkoholt nem találtak a vérében, de a kannabisz nyomát fellelték, emellett kiderült, hogy antidepresszánst és egy gamma-hidroxibutirát tartalmú "partidrogot" is bevett. Utóbbi nemcsak kótyagosságot okoz, de teljesen enerválttá is tesz.

A 47 éves Grammy-díjas zenész a Wham! együttesben vált világhírűvé, később a bandából kiválva szólókarrierbe kezdett, és azóta több mint százmillió albumot adott el.

(MTI)


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, felújított, családi ház, jelentős árengedménnyel eladó. Tel.: 0620/8014223

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG KALOCSÁN, 316 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 0620/3911988

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére