Kalohírek

 

Facebookos halállista Kolumbiában

2010. augusztus 25.,szerda 14:59  | 
Terjed a pánik a kolumbiai Puerto Asisban a Facebook közösségi portálon köröztetett halállisták miatt: a hatóságok megindították a nyomozást, hogy kiderítsék, ki áll az ügy mögött - közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.
Megosztás: 

Augusztus 15-én motorozás közben agyonlőttek két helyi fiatalt, a 16 éves Diego Ferney Jaramillót és a 17 éves Eibart Alejandro Ruiz Munozt. A gyilkosságok után két nappal megjelent egy az áldozatok nevét is feltüntető halállista a Facebookon, amely három napot adott a megnevezett 69 fiatalnak, hogy elhagyja a várost, ha kedves az élete.

A gyilkosságok pedig folytatódnak: augusztus 20-án megölték a 19 éves Norbey Alexander Vargast, társát, a támadók nyomába eredő 16 éves Juan Pablo Zambrano Anaconát pedig megsebesítették. Vargas neve is szerepelt az eredeti, 69 fős halállistán. A megnevezettek többsége 18 év alatti fiatal. Ezt követően két másik lista is felbukkant, köztük egy, amelyen 31 nő neve szerepelt.

A szülők és a tinik rettegnek, a listán szereplők közül többen el is hagyták Puerto Asist. A rendőrök először otromba tréfának, játéknak tartották a közösségi portálon közzétett felsorolást, amelynek ügyében végül nyomozást indítottak. Egyelőre nem tudni, ki állhat a dolog mögött, de az Ecuadorral határos, félreeső városban a marxista FARC gerillái és a Los Rojos (A vörösek) nevű bűnbanda is aktív.

(MTI)


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, felújított, családi ház, jelentős árengedménnyel eladó. Tel.: 0620/8014223

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG KALOCSÁN, 316 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 0620/3911988

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére