Kalohírek

 

Két fehér gólya téli vándorútja követhető a világhálón

2010. szeptember 03.,péntek 10:29  | 
Szakemberek két fiatal fehér gólyára rögzítettek műholdas nyomkövető műszert, amelynek segítségével az interneten követhető a madarak első vándorútja afrikai telelőhelyükre. Az EU támogatásával megvalósuló program fő célja a középfeszültségű elektromos szabadvezetékek madárbaráttá tétele, azaz a "madárgyilkos" tartóoszlopok és szerelvényeik megfelelő szigetelése.
Megosztás: 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tanulmányába szerint a hazai vezetékhálózaton évente legkevesebb 30 ezer madár, köztük számos veszélyeztetett faj (kerecsensólyom, parlagi sas, kék vércse) esik áramütés áldozatául. Apaj és Ipoly első vándorútja a www.greenmania.hu és a www.gilice.hu honlapokon követhető nyomon.

Az Apaj névre keresztelt egyik gólya a Kiskunságban kelt ki, és nevelkedett természetes körülmények között. Kirepülése után néhány kilométeres körzetbe járt ki szüleivel táplálékot keresni, majd augusztus elején kezdte meg vonulását. A legfrissebb információnk szerint már a szudáni főváros, Kartúm közelében jár - olvasható a Magyarországon eddig egyedülálló kísérletet szervező Ecocaritas Egyesület közleményében.

A másik kisgólya, Ipoly embernél nevelkedett madár, amely három társával együtt július végén került az Ipoly folyó mellett kialakított röpdébe, ahol fokozatosan szoktatták vissza a természetes "gólyaéletre". Szabadon engedése után csatlakozott egy gólyacsapathoz, és augusztus közepén ő is útra kelt társaival. Jelenleg kissé Apaj mögött jár, éppen Egyiptomban, a Nílus menti Kena városától pár kilométerrel délre tartózkodik.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére