Kalohírek

 

Szandit agyonverte elhagyott kedvese

2010. szeptember 08.,szerda 09:54  | 
Megérezte a bajt, de megelőzni már nem tudta a Pécsen meggyilkolt középiskolás lány, Bicskei Alexandra családja. Az őrizetbe vett K. Dániel korábban Szandi szüleit is megfenyegette.
Megosztás: 

Borzalmas gyilkosság történt Pécsett, a 15 éves Bicskei Alexandra fejét szétverte támadója – számolt be a Bors. A gyanúsított a lány 18 éves barátja, K. Dániel, a rendőrség hamar elfogta a fiatalembert. Az áldozat édesanyja tegnap nyilatkozott lapunknak.

– Öt napja nem tudok aludni. Szorongtam, éreztem, hogy valami történni fog a lányommal, de erre nem számítottam – mondta a Borsnak könnyes szemmel Varga Andrea. – A lányom 8 hónapja ismerkedett meg Danival, nagyon szerelmes volt abba a semmirekellőbe. Hiába tiltottuk, csak azért is ment, kimaradt miatta a középiskolából is. Többször elszökött, a rendőrökkel hozattuk haza – mesélte kálváriájukat az anyuka.

Szandi és Dániel gyakran elhagyatott házakban húzta meg magát, vasgyűjtésből kerestek valamennyi pénzt, de leginkább koplaltak és egy plázában töltötték az idejüket. Végül Szandra is rájött, hogy így nem lehet élni, ezért a szakítás mellett döntött.

– Amikor nem engedtük Szandrát a közelébe, Dani megfenyegetett minket, hogy ránk gyújtja a házat. Akkor el is fogták a rendőrök, de nem lett ügy belőle – kesergett az édesanya. K. Dániel nem tett vallomást, tagadja, hogy ő ölt volna. Elfogásakor megtalálták nála a lány iratait és mobilját.

F. G

forrás: BorsOnline


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére