Kocsis Tibor sírva ünnepelte fényes sikerét
2011. december 19.,hétfő 14:09 |Vasárnap este békés karácsonyi hangulat uralkodott az X-Faktor színpadán, pedig a verseny a végső döntőjéhez érkezett. Muri Enikő és Kocsis Tibor is mindent megtett, hogy bebizonyítsa: benne van az X-Faktor. Az énekesek szülőhelyén Nyíregyházán és Lajosmizsén családtagok, rokonok, barátok és rajongók szurkoltak. A kampányolásból természetesen a mentorok is bőven kivették a részüket. Nagy Feró megígérte, hogy ha Enikő nyer, úgy fog sírni, mint Keresztes Ildikó szokott. Míg Malek Miklós még az adás első harmadában teljesítette szombati vállalását és száz fekvőtámaszt nyomott a kamerák előtt, amiért a közönség egészen a döntőig juttatta Tibót.
Geszti Péter a párbajdal után gratulált Enikőnek amiért nem adta fel az első kudarcot követően, s újra elindult a tehetségkutatón. Keresztes Ildikó is utalt a tavalyi versenyre és elkérte a lány „csúnya zöld” szoknyáját.
Kocsis Tibor utolsó versenyszáma után felállva tapsolt a zsűri is, Keresztes szemébe pedig könnyek szöktek. – Tibó, nem tudok mit mondani. Csodálatos volt, köszönöm – hebegte az énekesnő, akihez Feró is csatlakozott. – Én nem leszek szomorú, ha te győzöl – jelentette ki sportszerűen a rocker. És igaza lett. A közönség úgy döntött, hogy 2011-ben Kocsis Tibor volt az X-Faktor legjobb énekese.
Így ő kap egy évig havi egymilliót, egy Seat Leon személygépkocsit, egy tíznapos utazást az egzotikus Bali szigetére.
A győztes a verseny után így nyilatkozott: olyan boldog vagyok, mint még soha. Tudom, hogy ezután meg fog változni az életem. El sem hiszem – mondta könnyei közt Tibó, a győztes, aki a műsor záróakkordjaként még egyszer elénekelte a párbajdalt, ám a sírástól akkor is el-elcsuklott a hangja.
BorsOnline
