Kalohírek

 

Malek Miklós: ez szemét húzás volt, Péter

2011. november 21.,hétfő 10:45  | 
Keresztes Ildikó versenyzője, Lil C esett ki, mégis Geszti és Malek veszett össze az élő adás után. A huszonöt év felettiek mentora berágott a Gringo Sztár frontemberére, mert szerinte az taktikázott, félretéve ezzel a szakmaiságot.
Megosztás: 

Malek szerint Geszti azért próbálta kiejteni Kocsis Tibit, hogy megszabadulhasson az egyik legnagyobb riválistól. Végül a közönség szavazatai alapján Lil C távozott, de Malek dühét ez sem csillapította, s olyat mondott mentortársának, ami nem megszokott tőle. A Bors utánajárt, mi volt az, amit a tévénézők már nem hallhattak.
– Azt mondtam neki, hogy szemét húzás volt, amit csinált. Ő tisztában is volt ezzel, mert matekozott. Persze nagyon tisztelem Pétert, és mindig ő mondja, hogy ne matekozzanak a többiek, így még kevésbé vártam ezt tőle. Pontosan tudja, hogy Tibi sokkal, de sokkal jobb énekes, mint Lil C – utalt Malek Geszti taktikázására.
Geszti természetesen cáfolta a vádakat.
– Én nem így gondolkodom, és nem taktikázom, Lil C-ben egyszerűen sokkal több kisugárzás van, mint Tibiben. Utóbbi remek énekes, sőt technikailag is jobb. De számomra fontosabb, ha valaki színpadra termett. Nekem ehhez közelebb van az, amit Lil C csinál – indokolta döntését a csapatok mentora.


BorsOnline



További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére