Kalohírek

 

Gazdaság

Februárban jelennek meg az új fejlesztési pályázatok kiírásai
2008. január 23.

A tervek szerint a jövő hónap közepén jelennek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv csaknem 28 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési pályázatai - közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Zuhan a BUX
2008. január 22.

Több mint ezer pontot esett a kereskedés első félórájában a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Az OECD szerint aránytalanul magas a magyar tb-járulék
2008. január 21.

A pénzügyminiszter szerint Magyarország hasznosítani tudja az OECD tapasztalatait az államháztartási reformokkal, a közigazgatás átalakításával, illetve az adórendszer korszerűsítésével összefüggésben. A nemzetközi szervezet munkatársa ugyanakkor áfakulcs emelését javasolta és hangsúlyozta: aránytalanul magas a magyar tb-járulék.

Az EU-ban mely országokban dolgozhatunk munkavállalási engedély nélkül?
2008. január 18.

Sajnos térségünkben, így Kalocsán sem történt jelentős változás a munkanélküliségi adatok tekintetében. Városunkban sem az elmúlt időszakban, sem a közeli jövőben nem várható, hogy olyan munkahelyek létesüljenek, amelyek valamilyen szinten csökkentenék a problémát és növelnék a pályakezdők vagy tartós munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit.

Jelentősen visszaesett az építőipari termelés
2008. január 18.

Az építőipari termelés 2007 novemberében mind kiigazítatlan adatok alapján, mind munkanaptényezővel kiigazítva 22,7 százalékkal csökkent 2006 novemberéhez képest. Az év első tizenegy hónapjában a termelés 12,8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól  közölte a KSH.

Csúcsot döntött a munkanélküliség
2008. január 17.

Közel tízéves csúcsot döntött tavaly december végén a regisztrált munkanélküliek száma  derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. December végén 445 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők száma, mely az előző hónaphoz képest 25,1 ezer fős, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 41,6 ezer fős növekedést jelent.

Áfa nélküli számlák: a vevők járhatnak rosszul?
2008. január 16.

A fordított adózás területe egyre több tevékenységet érint, egyre többen vannak azok, akik érdeklődnek utána, mivel sokan nem tudják, hogy vajon az a terület amellyel ők foglalkoznak a fordított adózás hatálya alá tartozik-e. Ráadásul a hatóságok számára is az érdeklődés középpontjában van, mivel ettől remélik az áfacsalások visszaesését. 2007-ben az adóhatóság által talált szabálytalanságok...

Videók a Gazdaság kategóriából

Fotók a Gazdaság kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére